Lehet fiatalok nevelése közben is jó eredményeket elérni
A negyedik helyen áll a férfi kosárlabda NB-I/B-ben a Hübner Nyíregyháza BS. A csapat a Hepp Kupában is versenyben van, és a legjobb négy közé jutott. Az együttes legutóbb nagy csatában győzte le a Salgótarjánt.
Nagy csatát hozott legutóbb Salgótarjánban a Hübner Nyíregyháza BS férfi kosárlabda együttesének mérkőzése. A Cápák kétszeri hosszabbítás után nyertek idegenben. Ez volt a csapat 11. győzelme idén az NB-I/B-ben, és jelenleg a negyedik helyen áll az együttes a tabellán.
Hat forduló van még hátra, és nagyon fontos találkozók várnak a csapatra. A fiatal együttes sokat fejlődött a szezon során, és a bajnokság mellett a Hepp Kupában is versenyben van, és bejutott a legjobb négy közé.
- A klub vezetése a szezon előtt úgy döntött, hogy fiatal játékosokkal vágunk neki az idénynek, akiket közben fejlesztünk. Az eddigi eredmények bebizonyították, hogy lehet úgy eredményt elérni, hogy közben nevelünk is – mondta Merim Mehmedovic vezetőedző.
A csapatból az amerikai Locure 23.8 pontos átlaggal jelenleg a harmadik legeredményesebb játékos az NB-I/B-ben. A bajnokságban legközelebb hazai környezetben játszik a csapat, szombaton a TF érkezik Nyíregyházára.