Lakossági összefogásra számít Nyíregyháza–Nagybánya: indul a közönségszavazás
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Nagybányával együttműködve nyújtotta be pályázatát a „Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026” cím elnyerésére. A pályamunka 2025. október 22-én nyújtátták be, és a Kulturális és Innovációs Minisztérium felhívására készült, amelyben magyarországi és határon túli, Kárpát-medencei magyarlakta települések közös jelentkezését várták.
A várospár sikeresen vette az első akadályt: bekerült a címről döntő televíziós vetélkedő egyik elődöntőjébe, további tíz várospárral együtt. Az elődöntők célja, hogy bemutassák a pályázók ifjúsági programjait, fejlesztési elképzeléseit, valamint a fiatalok bevonására irányuló terveket. A legjobb várospárok továbbjutnak a döntőbe, ahol kiderül, ki viselheti 2026-ban a rangos címet.
A Nyíregyházát és Nagybányát érintő elődöntőt 2025. december 4-én rendezik meg, amelyet az M2 csatorna élőben közvetít 20 órától. A nézők nemcsak követhetik a műsort, hanem aktív szerepet is vállalhatnak: a három elődöntőből három várospár automatikusan jut tovább, egy további helyről pedig a közönség dönt.
A közönségszavazás az adás alatt zajlik, kizárólag a műsorvezető által megnyitott időszakban. Egy telefonszámról egy érvényes szavazat adható le az alábbi számok valamelyikére:
Az elődöntő online is követhető a mediaklikk.hu oldalon.
A szervezők és a pályázók abban bíznak, hogy a régió fiataljai számára kidolgozott programjaik és együttműködési projektjeik kellően meggyőzőek lesznek a szakmai zsűri és a nézők számára egyaránt. A városok célja, hogy 2026-ban a fiataloké lehessen a főszerep, és olyan kezdeményezések valósuljanak meg, amelyek hosszú távon is erősítik a helyi ifjúsági közösségeket.


