Köztünk éltek – Száz éve született Huszár István festőművész

Nov 21, 2025

 November 19-én tartották a Szépkorúak Akadémiájának utolsó előadását a Váci Mihály Kulturális Központban. Az idősek számára indított programon ezúttal Huszár István festőművész életét és hagyatékát ismerhették meg az érdeklődők, melyet özvegye, Huszárné Trizner Mária mutatott be. A záróelőadáson okleveleket is átadtak azoknak a részt vevő időseknek, akik rendszeres látogatói voltak a Szépkorúak Akadémiájának az idei évben.

Oklevélben részesültek a rendezvény visszatérő vendégei

November 19-én, szerdán tartották meg az év utolsó előadását a Szépkorúak Akadémiája rendezvényén belül a Váci Mihály Kulturális Központban. A záróesemény oklevelek átadásával kezdődött – elismerésben részesítették a program azon résztvevőit, akik rendszeres látogatói voltak a városi önkormányzat és az Agóra szervezésében létrehozott ismeretterjesztő előadás-sorozatnak. Hornyák Györgyné már régóta jár a rendezvényre. Hatalmas öröm volt számára megkapni az oklevelet. Elmondta: nagyon érdekesek voltak számára az előadások, ráadásul ezeken az alkalmakon új ismeretségeket is köthetett.

– Nem akartam eljönni, amikor a bababemutató volt, de egyszerűen egy csoda volt, hogy mit tudnak készíteni. Aztán nagyon szeretem az írókkal való találkozást – Jókainak az élete. Nem tudom elmondani külön, hogy melyik volt jó, de kár, hogy vége van

– mondta a résztvevő.

Huszár Istvánnal a középpontban

A Szépkorúak Akadémiáján minden alkalommal olyan témákat dolgoznak fel különféle előadók, melyek kulturális értékekkel bírnak helyi szinten is. Az idei utolsó előadás Huszár István festőművész életét és hagyatékát mutatta be, melyet özvegye, Huszárné Trizner Mária ismertetett az érdeklődőkkel.

Itt élt közöttünk

Az előadás témájának kiválasztásáról Telepóczkiné Farkas Márta, az Idősügyi Tanács titkára beszélt. Hangsúlyozta: a Huszár István életéről szóló záróelőadás több szempontból is különleges.

– Először is, 100 éve született Huszár István, másrészt ennek a városnak egy ikonikus jelensége volt, akivel az én korosztályom találkozhatott az utcán. Nagyon különleges kisugárzása volt, és egy fantasztikus, életmű-kiállítása van most a Pál Gyula Teremben és a Városi Galériában az ő műveiből. Miért került erre sor? Én azt gondolom, hogy sokszor fordul elő velünk, különösen hölgyekkel, hogy szívesen olvasunk művészek magánéletéről. Például Munkácsyról biztosan nagyon sokan olvastak könyvet, vagy esetleg Szinyeinek az életéről, de akár írókról, költőkről is. Ezek olyan, kicsit titokzatos dolgok a mi számunkra, és egy érdekesség, amikor feltárul egy művész élete, s megtudunk érdekességeket. Most egy olyan különleges helyzetben vagyunk, hogy Huszár István felesége itt él közöttünk, és Marcsitól – ahogy mi nevezzük, akik közel állunk hozzá – fogunk tudni olyan dolgokat Huszár Istvánról, amit csak pár évtized múlva olvashatnánk könyvekből

– fejtette ki Telepóczkiné Farkas Márta.

Az Idősügyi Tanács titkára úgy látja, minden egyes előadáson nagy volt az érdeklődés ebben a félévben is, és reméli, tovább növekszik majd a látogatók száma a következő évben.

Nagy segítséget nyújt az Idősügyi Tanács

A kulturális központban több olyan rendezvény is helyet kap minden évben, mely az idősebb korosztályt célozta meg. Mészáros Szilárd igazgató a záróelőadáson elmondta: nagyon népszerű a programsorozat, mely tíz éve indult. Ráadásul már az Idősügyi Tanács is segíti a programok szervezését.

– Nagyon örülünk, hogy néhány éve a nyíregyházi Idősügyi Tanács is beszállt a szervezésbe, hiszen nekünk ez egy óriási segítséget jelent, amikor meg tudjuk velük beszélni – akik tulajdonképen a város nyugdíjas lakosságát lefedik –, hogy milyen előadásokat, témákat szeretnének. Ezáltal megkönnyítve a dolgunkat. Abból is látszik, hogy jól sikerülnek ezek a programok, hogy nagyon sokan visszajárnak, sokan jönnek, tehát emelkedik a látogatottság

– mondta Mészáros Szilárd.

Az Agóra igazgatója azt is elárulta: számos program és kiállítás vár még az érdeklődőkre a központban, melyekre az időseket is szeretettel várják majd. Az előadás után a résztvevők a szervezők kíséretében mehettek át a Városi Galériába és a Pál Gyula Terembe, hogy együtt csodálhassák meg Huszár István legkiemelkedőbb alkotásait. 

Előző hír
Jövőt formáló párbeszéd Budapesten – fókuszba kerültek az országos oktatási kihívások
Következő hír
III. Védőnői konferencia – A digitális tér hatásai gyermek- és ifjúkorban

Kapcsolódó híreink