Közlemény a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. által üzemeltetett egységek várható nyitásáról

Közlemény a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. által üzemeltetett egységek várható nyitásáról
Fotó: sostort.hu

Nyíregyháza MJV Polgármesterének a kialakult járványügyi helyzet okán kiadott utasítása alapján, 2020. március 17-től a Sóstó – Gyógyfürdők Zrt. az általa üzemeltetett valamennyi egység működését átmenetileg felfüggesztette, azok vendégeket bizonytalan ideig nem fogadnak.

A járványügyi helyzet mérséklődése okán Magyarország Kormánya 168/2020. (IV.30.) rendeletében engedélyezte, hogy a strandok, szabadtéri fürdők 2020. május 04-től újra megnyissák kapuikat a vendégek előtt.

A rendelet hatályba lépése óta jelentősen emelkedett a vendégérdeklődések száma, hogy a nyíregyházi fürdők mikortól nyitnak újra, ezzel kapcsolatosan kívánjuk informálni Önöket. 

A rendelet mindenképpen örömhír a vendégek és a fürdőüzemeltetők részére, de a részletszabályok még pontosításra szorulnak, ezzel kapcsolatosan a Magyar Fürdőszövetség egyeztetést kezdeményezett az Emberi Erőforrások Minisztériumával. A Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai ajánlásokkal is segítette már a fürdőüzemeltetők munkáját a fürdők újbóli megnyitása kapcsán, ezek az ajánlások jelentősen növelik a biztonságos vendégfogadás lehetőségét. Ennek ellenére még valamennyi üzemeltetőnek meg kell várnia a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) erre vonatkozó szabályozását, mely szabályozás várhatóan ezen a héten jelenik meg. Az abban leírtak alapján lehet majd végleges cselekvési ütemtervet készíteni és meghatározni a nyíregyházi fürdők megnyitásának sorrendjét, időpontját!

A jelenlegi szabályozás alapján, Nyíregyházán két fürdő részleges megnyitására látszik lehetőség, ezek a Tófürdő és a Parkfürdő. Az NNK szabályozását követően lesz lehetőségünk úgy felkészíteni fürdőinket, hogy valamennyi vendégünk a lehető legnagyobb biztonsággal vegye igénybe szolgáltatásainkat. A fürdőknek a biztonsági felkészüléssel párhuzamosan két-három hét időtartamban technikai felkészülésre van szükségük. Munkatársaink a lehetőségekhez képest az üzemszünet idején már megtettek minden olyan lépést, amelyek segítik a felkészülést. A fürdők megnyitásának pontos időpontjáról a sajtó és a társaság kommunikációs felületein keresztül azonnal értesítjük vendégeinket, amennyiben a hatósági részletszabályok tükrében módunkban áll a döntést meghozni. Bízunk abban, hogy a Pünkösdi hétvégén már újból köszönthetjük vendégeinket.

A fedett fürdők – Júlia Fürdő, Fürdőház, Aquarius Élményfürdő - újbóli megnyitásával kapcsolatban még nem áll módunkban információval szolgálni, kérjük szíves megértésüket.

– ovlasható a Sóstó – Gyógyfürdők Zrt. közleményében.