Közlekedésbiztonsági nap – Ingyenes autóátvizsgálást és közlekedési versenyt szerveztek

Közlekedésbiztonsági napot szervezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szombaton. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően, most is ingyenesen átvizsgálták a járműveket, a mobil műszaki vizsgaállomáson ellenőrizték a fékeket és a futóművet. Emellett a Közlekedik a család elnevezésű versenynek is ezen a napon biztosítottak helyszínt.

Reggel kilenc és délután öt óra között várta az autósokat a rendőrség az egyik bevásárlóközpont parkolójában. A hagyományoknak megfelelően, ebben az évben is őszi-téli átállást segítő akciót szervezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baleset-megelőzési Bizottság. A rendőrök segítséget nyújtottak a gépjárművek folyadékszint- és a fagyálló ellenőrzésében, szükség esetén pedig figyelmeztették a sofőröket az okmányok érvényességének lejártára. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály mobil műszaki vizsgaállomásán a fékeket és a futóművet vizsgálták meg díjmentesen, valamint szakemberek ellenőrizték a világítóberendezések és a gumiabroncsok állapotát is.

Közlekedik a család

A szombati rendezvénynek volt egy másik apropója is: „A másik része pedig a Közlekedik a család országos vetélkedőnek a megyei döntője, itt fog eldőlni, hogy ki fogja képviselni megyénket az országos döntőn. Ez egy szintén nagy területű és több versenyszámból álló rendezvény. Van egy elsősegélypontunk, ahol elsősegélynyújtási ismeretekből elméletben és gyakorlatban is vizsgázniuk kell a családoknak. Nyilván kíváncsiak vagyunk a KRESZ-tudásukra is, külön tesztlap van a gyerekeknek és a felnőtteknek, és kíváncsiak vagyunk a gyakorlati végrehajtásra is, ezért egy autós ügyességi pályán kell végigmenni valakinek a családból, akinek van B típusú jogosítványa. A gyerekek részére pedig van egy kerékpáros ügyességi pálya, ezek a részeredmények fogják majd megadni a végeredményt” – mondta Szikszai Tihamér, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára.

Egyre több érdeklődő

Az előző évekhez képest jóval többen regisztráltak erre a megmérettetésre, a Közlekedik a család országos döntőjét október 18-án szervezik, 20 család közül a legügyesebb egy új autót nyer a versenyen. A hatóság célja, hogy megszólítsák a család minden tagját, mivel még ha különböző módokon is, de mindenki közlekedik, a szabályokat pedig az autósoknak, a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak is be kell tartani az utakon.

Pofátlan(tan)ítás

„Nyilván, az, aki közlekedik, látja, hogy elég vegyes a kép. A szabálytalanság az mindig kirívó, amikor ezt látják, akkor az emberek nagy része ezen felháborodik szerencsére. A rendőrségnek ezért is van egy úgynevezett Pofátlan(tan)ítás elnevezésű akciója, mert az emberek igazságérzetét bántja a szabályszegő magatartás. Mint mindenhol a világ útjain, mindenütt történnek szabálysértések, célunk ezeket kiszűrni és megszüntetni” – tette hozzá a titkár.

Az érdeklődők kísérőrendezvényként beülhettek egy rendőrautóba, felülhettek egy rendőrmotorra is vagy akár az ügyességi kerékpárpályát is kipróbálhatták tét nélkül a szombati közlekedésbiztonsági napon.