Közép-európai Liga
A tornarendszerű Közép-európai Liga második állomásán, Zágrábban lép pályára a Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapata. A hét elején előbb a Mladost Zágrábbal, majd a Békéscsabával játszanak a horvát fővárosban.

A karácsonyi ünnepek után hamar visszazökken a hétköznapokba a Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapata. A nyírségiek az év utolsó napjain, hétfőn, majd kedden is pályára lépnek Zágrábban, a tornarendszerű Közép-európai Liga második állomásán. A horvát fővárosban előbb a házigazda Mladost, utóbb a magyar bajnok Békéscsaba lesz az ellenfél. A Kőhalmi-gárda eddigi két fellépése közül a szlován Calcit Ljubljanával szemben alulmaradt, míg az osztrák Post Schwechatot legyőzte. A csapat szombaton már edzett, majd hétfőn kora reggel indult és este már pályára lép. Kőhalmi Richárd elmondta, a Mladost még nyeretlen, így hazai pályán nyilván oda teszi magát, a Békéscsabát pedig ugyebár jól ismerik. De ahogy arról korábban is szó esett, ebben a sorozatban nem az eredmény az elsődleges, a legfőbb cél, hogy tisztességesen felkészüljenek a bajnoki folytatásra.

Sajnos nem lesz teljes a nyíregyházi együttes: Erdősné Balogh Erika kihagyja a túrát, akárcsak az új szerzemény, Kovács Edina, míg Kundrák Eszter térdsérüléssel bajlódik.

A tornarendszerű sorozat következő fejezeteként, január 5. és 7. között Nyíregyháza ad otthont a horvát OK Porecs, illetve a Vasas elleni összecsapásoknak.

Szoboszlai Tibor