Kiss Norbert - Négyből négy!

Misanóban vasárnap is folytatódott a kamion Európa-bajnokság, a Révész Racing ötszörös Európa-bajnoka, Kiss Norbert pedig a szombati két győzelem után ezúttal is a leggyorsabb volt az időmérőn, és 67. alkalommal szerezte meg pályafutása során az első rajtkockát. 

A vasárnapi első versenyen a rajt után megőrizte első helyét a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző magyar pilóta, és végig vezetett. Végül közel 7 másodperccel nyert Hahn előtt, míg a harmadik helyen Albacetet intették le. Kiss Norbert 200. alkalommal állhatott dobogóra kamion EB futamot követően. 

- Jól sikerült a rajt és az első kanyakombináció is, így rögtön megléphettem, és igyekeztem növelni az előnyömet. Nem is volt lehetősége Jochen Hahn-nak hogy támadjon, így sikerült megnyernem a harmadik futamot is. Köszönöm a csapatnak, hogy ezúttal is remekül működött az autó – mondta Kiss Norbert a futam után.

A fordított rajtrácsos verseny során a MOL által is támogatott magyar pilóta jól startolt, és az első kör után a 6. helyen haladt, majd Lenz mellett ment el. Faas tartotta magát egy ideig, de a 4. körben kifékezte riválisát a címvédő, ezzel a 4. helyre jött fel. Miközben előtte Halm és Kursim csatázott, Kiss Norbert egy fantasztikus manőverrel egyszerre előzte meg mindkettejüket! A 9. körben aztán az élre állt a Révész Racing versenyzője, és végül Halm és Albacete előtt megnyerte a hétvége negyedik futamát is, azaz a két nap során senki sem tudta őt legyőzni! 

- Hihetetlen hétvégénk volt, köszönöm a csapatnak a munkát amit a télen, a teszteken és ezen a versenyen is végeztek. Büszke vagyok rájuk, és remekül kezdtük a szezont, maximális pontot szereztünk – mondta a leintés után Kiss Norbert.

A kamion EB sorozat június 8-9-én Szlovákiában folytatódik.