Kincsek a borbányai rádiótorony árnyékában
Az eletói rádióadót a második világháború elején lebontották és elszállították, de városunk nem sokáig maradt adóállomás nélkül, hiszen 1950-ben, a borbányai Lászlócsere dûlõben titkos építkezésbe kezdtek. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2018. augusztus 3-i számában.)
A kismotor- és gépgyárnak hitt épület helyett azonban hamarosan egy 115 méteres, vasból készült torony magasodott ki a földbõl. A STANDARD típusú adóberendezés 1952. május 1-jén kezdte meg a mûsorsugárzást. Emellett azonban nagyon fontos „közbiztonsági” feladatot is el kellett látnia: az adóberendezés áthangolásával zavarta a Szabad Európa adását. Nemesebb feladata volt a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójában készült mûsorok szórása. Az évek során az adóállomást többször átalakították, technikai berendezéseit korszerûsítették, de a létesítmény megõrizte eredeti arculatát. Az adóberendezés utolsó napja 2005. április 20-án érkezett el, ekkor fejezte be mûködését és adta át a stafétát modern kollégájának.
Az ország hasonló korú adóberendezéseit lebontották és hulladékként hasznosították. A borbányai adót azonban Zentai Mihály közbenjárásának köszönhetõen távközlési mûemlékké nyilvánították és a vidéki adók közül egyedüliként megmenekült e sanyarú sors elõl. Zentai Mihály 1967-tõl dolgozik az adóállomáson, 1991-tõl mint annak vezetõje, így minden zegét-zugát, történetét ismeri. Õ az, aki már nyugdíjasként újra életet lehelt az adóállomásba, amelynek épületébe rádiómúzeumot álmodott. A rádiók és a rádiózás írott és tárgyi emlékei mellett hamarosan megjelentek a televíziókészülékek, valamint a lebontott adóberendezésekbõl megmentett ritkaságok.
Ezekbõl az anyagokból már több kiállítást rendezett az ország számos településén, sõt külföldre is eljutott. A múzeumot felkeresõk az országban egyedülálló gyûjteménnyel, igazi rádió- és televíziózás-történeti kincsekkel szembesülhetnek.
A kiállított darabok Zentai Mihály saját gyûjtésének, illetve felajánlások eredményei. Mindegyiknek megvan a maga története, amelyet a fiatalok csodálkozással, az idõsebbek pedig nosztalgiázással szemlélnek.
Ilyés Gábor helytörténész
