Négynapos hosszú hétvége kezdődött. A húsvét miatt valószínűleg sokan útra kelnek, de egészségügyi szakemberek azt kérik, hogy ezt csakis a legszükségesebb esetben tegyük meg. Természetesen továbbra is szigorúan be kell tartani a védelmi intézkedéseket, a védőoltás ugyanis nem jelent teljes védettséget, csak a betegség súlyos lefolyását előzi meg – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.
Rusvai Miklós víruskutató elmondta: A különböző vércsoportú emberek másképpen reagálnak a vírusra. Az A vércsoportúak tekintetében nagyobb az esély a betegség súlyos lefolyására, míg a nullás vércsoportúak körében erre kisebb az esély.
Az oltás jelenleg minden vírusmutáció ellen véd, de lehet, hogy kialakul egy olyan variáns, ami ellen már a vakcina nem nyújt elegendő védelmet. A negyedik hullám akkor kerülhető el biztosan, ha nem alakul ki ilyen mutáció.
A járvány elleni intézkedések országonként eltérnek, ez természetes, hiszen nem minden országot érint egyformán a járvány. A legfontosabb, hogy a szabályokat mindenki tartsa be.
A korábban ellenállónak tekintett fiatalabb korcsoportokra tevődik át a hangsúly, így a várandósoknak is figyelniük kell. A vírus nem terjed át a magzatra, de minden, ami az édesanyával történik, befolyásolja a magzat épségét.
Forrás: hirado.hu