Kevés hiányzott – vereség Jászberényben

Kevés hiányzott – vereség Jászberényben
Idegenben játszott a Marso-NYKK.

Jászberényben lépett pályára a Marso-NYKK. A hazaiak már matematikailag is biztosították helyüket az élvonalban, és erre készült a Nyíregyháza is. Az első negyed után úgy tűnt, ez sikerül is, de a második játékrész végére fordítottak a hazaiak. Később is egymás mellett haladtak a csapatok, és a vége előtt néhány perccel még vezetett az NYKK, de végül nem sikerült győzni. 

FAIRIUM JKSE–Marso Nyíregyháza KK 85–80 (23–25, 21–17, 16–18, 25–20)

Jászberény
Vezette: Balog Gy., Jurák K., Surányi G. (Hartyáni)

JKSE: WARE 21/3, HORVÁTH Á. 14/6, Kerpel-Fronius 11/6, CSEH 19/3, DRAMICSANIN 10. Csere: Sonyák 2, Szögi 2, Narai 2, Mladenovics 4.

NYKK: Savic 3, TAYLOR 21/9, Vasojevic 6/6, Nagy K. 2, Kolaric 8/3. Csere: RADENKOVIC 18, Kósa 14/12, Molnár 8/6, Helmeczi -, Lajsz.

Sitku Ernő vezetőedző: – Jó mérkőzést játszottunk. A második félidő elején és az utolsó két percben kellett volna jobban koncentrálnunk, hogy nyerjünk Jászberényben.

D. L.