Két hónapra elegendő védőfelszerelése van a nyíregyházi kórháznak

Több mint két hónapra elegendő védőfelszerelése van a kórháznak. Csütörtök délelőtt újabb szállítmány érkezett Nyíregyházára, több ezer vizsgálókesztyűt, overallokat és maszkokat kapott az egészségügyi intézmény. Dr. Adorján Gusztáv főigazgató úgy látja, a megyében élők betartották a szabályokat, külön megköszönte a reprezentatív felmérésben résztvevők fegyelmezett hozzáállását.

Csütörtök délelőtt újabb védőfelszereléseket pakoltak ki Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója ellenőrizte, hogy minden megérkezett. A szállítmányt ismét az Állami Egészségügyi Ellátó Központ biztosította. Most 40 ezer darab vizsgálókesztyűt, 200 darab FFP3-as maszkot, tehát a legmagasabb minőséget és biztonságot jelentő fajtát, illetve több ezer overallt is kapott az egészségügyi intézmény.

Rögtön jött a segítség

„A kezdeti nehézségek után, amikor országosan, sőt, világviszonylatban is nagyon kevés védőeszköz volt az elején, most ez az utóbbi durván másfél-két hónapban szinte megoldódott. Ez már az Állami Egészségügyi Ellátó Központ raktárából lévő szállítmánynak a hatodik-hetedik ilyen szállítmánya. Jelen pillanatban kilenc raklapnyi anyag érkezett ide, az intézményünkbe. Nagyon köszönjük az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak, hogy gondoskodik rólunk, hisz azt el kell, hogy mondjam, a kezdetekkor voltak olyan kritikus pillanatok, amikor nagyon nehezen tudtuk volna biztosítani a védőeszközt, azonban tényleg egy telefonra és egy segélykiáltásra – úgymond – rögtön segítséget nyújtottak, úgyhogy ezt ezúton is szeretném megköszönni” – mondta dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

Biztonságot jelentő készlet

Lepakolták az újabb kilenc raklapnyi szállítmányt, a főigazgató pedig kiemelte, több mint két hónapra elegendő védőfelszerelése van az intézménynek, ez nagy biztonságot jelent.

„A járvány alakulását tekintve most már hála Istennek azért kifelé megyünk belőle, ezt az Operatív Törzs is jelentette már, ezt mi is érzékeljük. Az, hogy ebben a megyében is ilyen jól alakultak a dolgok, ez köszönhető az itt lakó embereknek, akik azokat az utasításokat, javaslatokat, amelyet az Operatív Törzs, illetve a járványügyi szakemberek elmondtak, azt ők betartják. Azt is nagyon köszönöm, hogy nagyon fegyelmezett részvétel volt ezen a szűrésen, amit a Semmelweis Egyetem, Merkely professzorék indítottak el négy orvosi egyetemmel, ott is nagyon fegyelmezetten részt vettek az emberek, eljöttek, tehát őket is érdekli, hogy milyen is a magyarországi lakosság átszűrtsége. Én azt gondolom, hogy ezek a tények, ezek a dolgok mind azt jelentik, hogy igen, a Magyarországon lévő emberek biztonságban vannak, a Magyarországon lévő emberek komolyan veszik ezeket a dolgokat. Ugye beszélnek itt arról, hogy ősszel újraindulhat, én azt hiszem, hogy ezekkel az eszközökkel és ezzel a szerkezeti átalakítással, ami jelenleg ideiglenes, tehát bármikor visszaállítható, ezzel tulajdonképpen biztosítva van, hogy ha – én bízom benne, hogy nem – ősszel újra indul, akkor már megvan egyfajta módszertanunk, egyfajta gyakorlatunk ennek a dolognak a kezelésében” – tette hozzá a főigazgató.

Nyíregyházán 205 fő kapott értesítést, hogy kiválasztották a tesztelésre. A reprezentatív vizsgálat országos szinten ezen a héten fejeződik be és várhatóan május végén közlik az eredményeket.