Két évre küldené börtönbe az ügyészség az ittas gépkocsivezetőt

Sokan gondolhatják úgy, hogy egy ittas vezetést meg lehet úszni pénzbüntetéssel is. Vannak azonban olyan kirívó esetek, amikor a törvény teljes szigorával kell eljárni az elkövetővel szemben, ahogy azt az alábbi ügy is mutatja:

 

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a vádlottat már korábban közlekedési bűncselekmények miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és eltiltotta a bíróság a járművezetéstől is, ennek ellenére jogosítvány nélkül is újra vezetett. Az elmúlt év februárjában a vádlott nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott el egy nyíregyházi lakásban, majd erősen ittas állapotban gépkocsiba ült, és a Család utcán közlekedett az éjjeli órákban. Ittassága és az eltúlzott sebesség miatt elvesztette az uralmát a jármű felett, és nekiütközött az előtte szabályosan haladó személygépkocsinak, amit lelökött az útról, majd az megpördült és egy fának ütközött.

A vétlen gépkocsi vezetője 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott azonban nem nyújtott segítséget a sértettnek, hanem a törött gépkocsijával tovább hajtott, majd az egyik parkolóban felvette az élettársát, és a vezetést átengedte neki. A rendőrök még ezen az éjjelen a közelben igazoltatták a vádlottat, aki mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését. A vádlott vérében 3,68 ezrelék alkoholkoncentráció volt, ami igen súlyos fokú ittas állapotot jelent.

A vádlott tagadásával szemben genetikai szakértői vélemény bizonyítja azt, hogy a gépkocsija vezető oldali betört szélvédőjén a tőle származó DNS található.  

Amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen mégis beismerő vallomást tenne, és nem kérné a tárgyalás megtartását, akkor az ügyészség szerint két év börtönbüntetést kellene kiszabni és öt évre eltiltani a járművezetéstől. Természetesen a korábban felfüggesztett börtönbüntetést is végre kellene hajtani.

A genetikai szakvélemény ráadásul a bűnügyi költséget is jelentősen megemelte, az közel 600.000,- forint jelenleg, melyet a vádlottnak kell viselnie, ha a bíróság elítéli.

 

Forrás: Nyíregyházi Törvényszék