Két, az élet- és vagyonvédelmet veszélyeztető fát vágtak ki a Pazonyi téren, tízet ültetnek helyettük

Nov 11, 2025

Az ott élők és arra járók észlelhették, hogy a Pazonyi téren két fa kivágása történt meg a napokban. Ez ugyanannak az átfogó vizsgálatnak a következménye, melyről többször beszámoltunk, és amely más utcákat is érintett az elmúlt hónapokban. A témáról Halmi-Hódos Katinka városi főkertész adott tájékoztatást.

Faápoló és favizsgáló szakemberek állapították meg a veszélyt

Nyíregyházán az Egyes helyi jelentőségű természeti emlékek védetté nyilvánításáról szóló 8/1998. (II. 15.) számú Kgy. rendelet felülvizsgálatával összefüggésben faápoló és favizsgáló szakmérnökök készítették el a védett fasorok és fák favizsgálati jegyzőkönyveit és kezelési tervüket. A szakemberek néhány esetben sajnos közvetlen élet- és vagyonvédelem veszélyeztetését állapították meg, így a fák eltávolítása szükségessé vált. Ilyen fák voltak a Szent István, az Árok és a Dózsa György utcán található védett fasorok egyedei, valamint a Pazonyi téren található jegenyenyárfák is.

A jegenyenyár hátrányai

2025 májusában mérték fel a Pazonyi téren található két fát. Hazánkban a jegenyenyár évtizedekkel ezelőtt egy előszeretettel ültetett fasori fa volt. A jellegzetes koronaszerkezete, nagy magassága és a gyors növekedése miatt gyakran ültették utcai és külterületi fasorként, helyenként pedig park- vagy elegyfaként. A gyors növekedés miatt laza szövetszerkezettel és ennek köszönhetően rossz statikai tulajdonságokkal rendelkezik. Bizonyos méret és kor fölött fokozottan fennáll a zöldágtörés lehetősége, vagyis teljesen egészséges ágak szakadhatnak le a fákról, akár normál időjárási körülmények között is, ezért a városi élettérben biztonságosan csak korlátozott ideig fenntarthatóak.

Szakértői vizsgálat döntött

Az egészségügyi állapotukból és fafaji sajátosságukból következően a szakértői vizsgálat a fák kivágásának szükségességét állapította meg. A törzs kiterjedt odvasodása, korhadása, száraz ágak jelenléte és a nyárfákra jellemző zöldágtörés jelensége okán a fák folyamatosan veszélyeztették a környezetüket. A nyárfák fafaji sajátosságuknál fogva korhasztó gombákkal szemben kevésbé ellenállóak. Az ilyen típusú fertőzések a gyökérzetben gyorsabban terjednek a fa többi részéhez képest, így jelentősen befolyásolhatják a fa stabilitását. Fennállt a törzs törésének veszélye is a hosszanti repedések és korhadás következtében. Fentieket figyelembe véve a fák eltávolítása mellett döntöttünk.

Hat hegyi juhar is pótolja

A tavaszi időszakban pótlásként a Pazonyi tér új fákkal gazdagodik. A téren fasorként 6 db, nagy koronát növesztő hegyi juhar kerül elültetésre. Továbbá magas díszértékű perzsafák és júdásfa díszíti majd a teret.

Előző hír
Megújulnak a bolygóképek a Kossuth téren
Következő hír
Jön a Szelektív Szombat- Egy izgalmas nap az egész családnak

Kapcsolódó híreink