A fenntartható közlekedés feltételeinek megteremtése volt a fő célja a „Csomópont és kerékpárút fejlesztés Nyíregyházán” című projektnek, melyet Nyíregyháza Önkormányzata több mint 621 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásból valósított meg. Az intézkedések hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez és a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez is. A projekt keretein belül elkészült a „BringaApp”, mely a kerékpáros közlekedés népszerűsítésére fókuszál.
A Kállói út- Tünde utca csomópont átépítése volt az egyik fontos állomása a Terület és Településfejlesztés Operatív program részeként megvalósuló pályázatnak, melyről hétfőn a Városházán tartottak sajtótájékoztatót. Megépült egy négyágú körforgalom, a csomópont környezetében pedig gyalogos- és kerékpárút alakult ki, illetve minden ágán átkelőhely létesült. A biciklivel való közlekedés támogatásához a nyíregyházi utcák fejlesztése volt a középpontban, az érintett útszakaszok adottságait figyelembe véve irányhelyes kerékpárnyom, osztatlan gyalog-és kerékpárút, valamint lakó-pihenőövezet kijelölése valósult meg 5 településrészen. A beruházás hozzájárul az éghajlatváltozás mérsékléséhez és a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez, egy élhető városi környezet kialakulásához.
BringaApp – túraútvonalak, látványosságok a városban és a térségben
A projekt során elkészült a BringaApp mobilalkalmazás, melyet a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. üzemeltet. Használata során hasznos információt lehet kapni Nyíregyháza és a térség látnivalóiról, a biciklivel felkereshető helyszíneiről. A térképen megjelennek a nyilvános illemhelyek, biciklitárolók, kerékpáros szervizek, illetve valamennyi játszótér.
„Ezt az applikációt elsősorban azoknak készítettük, akik kerékpárral szeretnék felfedezni Nyíregyházát és a környéket. Ez azt jelenti, hogy az applikáció rövidebb és hosszabb túra útvonalakat is tartalmaz, ezeket végigjárva megismerhetjük Nyíregyháza és a térség történelmi emlékhelyeit, a kulturális örökség helyszíneit. Ha megnyitunk az appban egy-egy túrát, akkor megjelenik természetesen a túrának a térképe, megjelenik az a km, amennyi alatt a túrát teljesíthetjük, illetve az átlagos időtartam, ami szükséges az út megtételéhez. Emellett feltűnnek azok a pontok, melyek a látványosságokat és az attrakciókat jelentik. Ezekre rákattintva képi és szöveges formában is információkat szerezhetünk az adott látványosságról, nevezetességről.” – nyilatkozta Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Hosszabb távra is vállalkozhatunk
Megtalálhatjuk a népszerű kerékpártúra-útvonalakat. Biciklizhetünk a belvárosban, de közkedvelt a Nyíregyháza-Sóstó közötti szakasz. Emellett hosszabb utak megtételére is vállalkozhatunk.
„Gondoltunk a sportosabb, aktívabb érdeklődőkre is. Nyíregyházáról indulva van dél-nyírségi túra ajánlatunk, akár a Rétközi táj vidékét is felfedezhetjük, és természetesen Tokaj is elérhető az ajánlott túraútvonalak által.” – tette hozzá Furkóné Szabó Marianna.
Ingyenesen letölthető alkalmazás
Az alkalmazás már elérhető a Google Play Áruházban, ingyenesen letölthető, akár regisztráció nélkül is használható. Az Apple App Store-ban való megjelenése folyamatban van. A könnyebb keresés érdekében javasolt, hogy a BringaApp szót egyben írják be a keresőbe az érdeklődők.