Képviselői sorozat:  12. választókerület: Mussó László – Bemutatkoznak a közgyűlés egyéni mandátumos tagjai

Generációk óta az Ókistelekiszőlő az otthona Mussó Lászlónak (FIDESZ-KDNP), mely szerves része annak a választókerületnek, melynek érdekeiért dolgozik – sorrendben a harmadik ciklusban. A 2010 óta folyamatosan mandátumot szerző képviselő körzetében – aki civilben közlekedésgépész-technikus, bőrműves népi iparművész, valamint oktatja is a bőrműves szakmát – nagyberuházások is megvalósultak az elmúlt években.

Mussó László Váci Mihály szülőházától nem messze látta meg a napvilágot, apai nagyszülei családi házában, amit nagyapja 101 esztendeje vásárolt meg Amerikából hazatelepülve. Anyai felmenői pedig még az 1800-as évek végén Ókistelekiszőlőben jártak iskolába, így értelemszerűen kötődik e térséghez, az itt lévő családi birtokhoz, a tanyán lévő lovakhoz. Az utóbbi években a bőrművesség is élete része lett.

Népi iparművész

Annak idején közlekedésgépész-technikusként végzett még a Kossuthban, dolgozott garázsmesterként, gépjármű műszaki szaktanácsadóként is, majd a karikásostor-készítés vitte a bőrműves tanulmányok irányába – manapság ilyen találkozókat is szervez –, miközben Békéscsabán bőrműves és bőrműves-oktatói szakképesítést szerzett. Iskolai vizsgamunkái ki voltak állítva a Néprajzi Múzeumban, 2019-ben a Hagyományok Háza népi iparművész címmel ismerte el munkásságát, azóta is több helyezést és különdíjat szerzett választott szakmájában országos megmérettetéseken, önálló kiállítása is volt s a terület oktatójává is vált. Mára az idén 25 esztendős Aranykapu Népművészeti Egyesület elnöke.

Harmadik ciklusban

A családi tanya mellett található, „Mussó-lapos” az általános iskola kirándulóhelye volt, ami tulajdonképpen egy félsziget volt magas vízállás idején – s milyen a sors, tágabb értelemben ezzel kezdődött képviselői munkája is. – Már 2002-től segítettem a területen dolgozó polgári jelöltek munkáját, s 2010-ben kértek fel először indulásra. Úgymond ismeretlenként 50 százalék feletti eredménnyel kaptam mandátumot, amit azóta kétszer megismételtem úgy, hogy ebben a térségben minden választáson – beleértve az országgyűlésit és európai parlamentit is – mindig a nemzeti-konzervatív oldal kapta a legtöbb szavazatot – sorolta Mussó László (FIDESZ-KDNP).

Csapadékvíz-elvezetés több helyen

– Pont a korábbi fejlesztések elmaradása miatt kialakult nagy belvizes helyzettel kezdődött az első ciklusom, azóta a városvezetés évekre előremutató stratégiát dolgozott ki a csapadékvíz-elvezetés területén is. A munka folyamatosan halad ebben a választókerületben is, a jól ismert nagyobb fejlesztések (Bujtosi Városliget, Nyírszőlős, Malomkert, záportározók) mellett. Amellett, hogy van még tennivaló, megoldódott a probléma a Csemete, Kéményseprő és Kilátó, valamint a Korong utcán, tehát még földutas részen is. De a komplexebb fejlesztések részeként is mindig figyeltek erre a szempontra, például a Tünde utcán, a Lujza utcán, míg a Tüzér utcán nagy gerincvezeték-fejlesztés történt.

A Tünde utca komplex felújítása nagyban érintette a választókerületet

Útépítések az önkormányzattal

– S ha már utak: mivel a választókörzet jó része belvároson kívülre esik, természetesen ezzel van a legtöbb teendő, az évtizedes örökségek miatt. Mivel az esős időszakokban még sok a nehezen járható út, az önkormányzat és a lakosság bevonásával programot indítottunk a lemaradások ledolgozására. Jól ismert tény, hogy a város úgy tud segíteni, ha a szabályozási nyomvonalnak megfelelő területfelajánlás megtörténik, erre sajnos nem minden lakó volt hajlandó, megakasztva ezzel a folyamatokat, pedig sok fórumot is tartottunk. 9 út lett megtervezve, ezért eddig ettől kevesebb készült el. Megépült a Gálya, Füredi, Meggyfa, Gömb, Hegedű utca, Hegedű köz, részint a kormányzati ötmilliárdos programból, valamint korábban. A szándékok között szerepel a Korong, Tövis, Matróz, és a Bor utca is tervezésre került. Aszfaltburkolatot kapott a Bogyó, Kulcsár, Lombkorona, Lombkorona köz, Gyűrű egy szakasza, Mohács befejező szakasza. Újraaszfaltozva a Tallér, a Kilátó, a Tábor, s a Nagyvárad utca.

Megvalósult a szennyvízprogram

– Még részben az utaknál maradva, érdemes az összefüggések miatt kicsit visszább is menni az időben. Kevesen emlékeznek már rá, de 2010 után meg kellett mentenie a városvezetésnek a majdnem elúszó szennyvízprogramot, mely jelentős részben megoldotta ezt a problémát a térségben is. Viszont ez is együtt járt az utak helyreállításával, így a Kéményseprő, Csemete, Folyóka, Koszorú, Gyík és a Lejtő utca egy szakasza is új aszfaltot kapott akkoriban.

Érkert, nagykörút

Az Érkert rehabilitációs programjának ma is látszanak az eredményei

– A választókerület azonban ettől sokkal összetettebb, s igyekszem a városvezetéssel együtt minden területre figyelni. Érinti részben az Érkertet, ahol néhány évvel ezelőtt egy jelentős városrészrehabilitációs program zajlott. Az engem érintő részen kondipark is született, megújult a játszótér, valamint kutyafuttató készült, járdák rekonstrukciója valósult meg, és a rendőrség előtti tér is megszépült. S ne feledjük, itt, a Móricz Zs. utca és a Simai út környékén halad a város egyik legjelentősebb most folyó beruházása, a nagykörút befejezése. Óriási eredmény, hogy négy évtized múltán sikerült a hiányzó 1,2 kilométeres szakaszt is négysávossá építeni. Tudjuk, hogy mint minden beruházás, ez is sok kellemetlenséggel jár, de hónapokon belül élvezni fogjuk az előnyeit.

A 40 éve csonkán hagyott nagykörút bezárása az egész város közlekedésére hatással lesz

Kerékpárutak, csomópontok

– Feltétlenül érdemes kiemelni a Tünde utca komplex fejlesztését, mely egyébként a város egyik fontos ipari és lakóövezetét is jelenti – gondoljunk csak az egyik legutóbbira, az egyik nagyfoglalkoztató, a Hübner óriási bővítésére. Ennek részeként nemcsak új aszfaltszőnyeg és csapadékvíz-elvezetés készült, hanem minőségi kerékpárút is, mely átszeli a választókerületet. Sőt, csatlakozik egy másik fontos szakaszhoz, ami szintén ennek a körzetnek a része.

A Kállói úti kerékpárút is a 80 kilométeres városi hálózat része

A Kállói úton is fut Borbánya felé egy másik, mely szintén nemrég vált a már 80 kilométeresre duzzadó városi kerékpárút-hálózat részévé. S úgymond a kettő között kell hangsúlyozni egy olyan beruházást, mely a városi csomópont-átalakítási stratégia egyik jelentős eleme, a körforgalom megszületése a Kállói út–Tünde utca kereszteződésében. A kerület egyébként egészen az Örökösföld széléig ér, ahol szintén meg kell említeni a Törzs és Semmelweis utca csatlakozásánál elkészült körforgalmat. Ebben a térségben – beleértve a Szilvavölgy lakóparkot – dinamikusan nő az ingatlanok száma is, komplett lakóparkok nőttek ki a földből.


A Törzs utcai körforgalomra is nagy szükség volt, Örökösföld mellett lakóparkok nőnek ki a földből

Polgárőrség a közösségért

– De visszatérve a kiindulóponthoz: a városi programok egyikeként a Koszorú utcai óvodát is érintette az intézményfelújítás, s azon dolgozunk, hogy legyen közösségi tere is a városrésznek. A biztonságra is figyelünk Ókistelekiszőlőben. Ott voltam a városrészi polgárőrség alapítói között a 2010-es évek elején, melyet egy darabig vezettem is. Mai napig is támogatója és aktív tagja vagyok, hiszen fontos a közösség szolgálata, az odafigyelés, az értékeink védelme.