Képviselői sorozat: 11. választókerület: Póka Imre – Bemutatkoznak a közgyűlés egyéni mandátumos tagjai
Póka Imre - (Szövetségben Nyíregyházáért)

Minden szállal a Kertvároshoz kötődik Póka Imre (Szövetségben Nyíregyházáért), akinek felmenői is a korábbi Friedmann-telepen laktak. Ott kezdte el iskoláit, ahol évtizedek óta tanít, s 1998 óta egy ciklus kivételével a közgyűlés tagja, többször – mint jelenleg is – egyéni mandátummal dolgozva a városrészen élőkért.

Póka Imre családjának egy része a két világháború között telepedett le az akkor Friedmann-telepnek nevezett városrészben, s nagyon büszke a Molnár-nagypapára, aki körzeti megbízott volt. A képviselő megjegyezte, ő folytatja a családban a hagyományt, hogy a közért tevékenykedik.

Iskola és sport

Iskoláit még a Bolyai téri épületben kezdte, szintén az úgynevezett Ó-Kertvárosban, majd a Bessenyei György Tanárképző Főiskola testnevelés–orosz szakának elvégzése után később a mostani épületbe tért vissza, ám előtte a Városi Tanács Testnevelési és Sportosztályán dolgozott 1984-től négy esztendeig, szabadidősport-főelőadóként. Azon is fáradozott, hogy minden lakótelepnek legyenek sportegyesületei, a kispályás labdarúgó bajnokságnak, a Mikulás- és Nyuszi Futásnak a gyökerei is eddig az időszakig nyúlnak. Iskolájából – ahol 35 éve dolgozik és szintén beindította a sportéletet – jövőre mehet nyugdíjba. A diáksportegyesület azóta is működik, a sítáborokat szintén évtizedek óta szervezi, s a torna és a kézilabda mellett a foci is kiemelt szerepet kapott. Olyannyira, hogy a kertvárosi focikupa a megyében is rangot vívott ki magának, sőt ebből nőtte ki magát a korábbi Kertvárosi Majális, melynek helyszínén, az elhasználódott NYVSC pályán magasodik most az egyedi Atlétikai Centrum. De a szervezés már közéleti munkájához is kötődik, melyet most a Szövetségben Nyíregyházáért soraiban él meg, a Függetlenek Egyesülete elnökeként.

A Közép-Európában egyedi Atlétikai Centrum a korábbi NYVSC pálya helyén épült, országos bajnokságokat és nemzetközi versenyeket is vonzva

Polgárőrség két helyen

- 1998-ban lettem először egyéni képviselő, s bár volt olyan ciklus, amikor listáról kerültem be a városi közgyűlésbe, mindig az itt élők érdekeit tartottam szem előtt. A választókerület a Kertvárost foglalja magában, az új részeivel együtt, de az első két ciklusban 18 bokortanya is beletartozott, Vajdabokor központtal. Emlékszem az 1999-es kíméletlen hóviharra, mikor helikopterről dobáltuk le az elszigetelt lakosságnak az élelmiszert, s megszerveztük a tanyabokrok polgárőrségét is a kertvárosi mellett, utóbbinak azóta is aktív tagja vagyok. 2019-ben az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a polgárőr mozgalomban végzett tevékenységem elismeréséért az „Év Polgárőr Pedagógusa” kitüntetésben részesített.

Népszerű városrész

- Maga a Kertváros egyébként méltán népszerű városrésze Nyíregyházának. Azt szoktam mondani, innen gyalog is csak 15 perc a belváros, nem véletlen, hogy rengetegen építkeznek. Mivel jelentős az iparterületek aránya is a térségben – csak a nagyobbakat említve a sok KKV mellett: Eissmann, LEGO, Michelin, Continental –, szerintem az iparűzési adó legalább 70 százaléka innen érkezik a városkasszába. Gyerekkoromban még csak a gumigyár volt, én is ott dolgoztam nyaranta diákként. Ezzel együtt naponta akár kisvárosnyi, Kisvárda lakószámának megfelelő ember fordul meg itt a helyiekkel együtt, vonzza a betelepülőket ez a rész.

Az Alkotás utca jobb oldalán lévő utcák is aszfaltszőnyeget kaptak

„Örülünk a fejlesztéseknek”

- Önkormányzati fejlesztések is voltak bőven az elmúlt időszakban is a Kertvárosban, s én mindig elmondom, hogy ennek mi nagyon örülünk, csak egy-két olyan pont van, amivel nem értünk egyet, vagy szeretnénk másképp. Ha már az új lakóparknál jártunk, öröm, hogy az Alkotás utca bal oldala után a jobbon fekvő utcák is aszfaltosak lettek, beleértve a csapadékvíz-elvezetést, szikkasztókat, aknákat. Örülünk, hogy a szépen renovált Hősök temetőjébe érkezőket most már méltó környék fogadja, a megújult Bolyai tér és Hadik András utca. De új aszfaltot kapott a Rövid utca és az Újház sor is, és még hosszabb lehetne a lista, de volt olyan utca, ahol egyetlen lakó ellenkezése miatt nem sikerült megoldani a fejlesztést...

A Szélsőbokori út végül közmegelégedésre készült el nyertes önkormányzati pályázatból

Sorra megújuló utcák

- A nagyobb utcák is sorra megújultak, a Derkovits, a Dugonics és a Legyező, s külön ki kell emelni a nemrégiben elkészült Szélsőbokorit. Itt az elején valóban lakossági ellenkezés volt, mert a más városból érkező tervező nem látta át a helyi viszonyokat, ám a fórumokat követően a városvezetéssel sikerült megnyugtatóan rendezni a kérdéseket és megvalósulhatott ez is, másfél kilométeren, ma sokan csinosítják a saját ingatlanuk előtti részeket. Természetesen fontos, hogy a Derkovits utca – Tiszavasvári út kereszteződésében megvalósult a lámpás kereszteződés, mely máris beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de fontos lenne az is, hogy a most a Derű utcáig tartó négysávos szakasz egészen a LEGO-ig érjen majd az óriási forgalom miatt. Nagy örömmel tölt el, hogy a Tiszavasvári úti felüljáró rekonstrukciója hamarosan befejeződik.

A Tiszavasvári út – Derkovits utca csomópontjának lámpás átalakítása a felüljáró felújítássorozatának egyik fontos üteme

Szabadidőparkok, telephely

- Szintén jó dolognak tartjuk, hogy mindkét egykori laktanya területe jelentős rehabilitáción esett át. Az északi oldalon, a mostani autóbusztelephely mellett régóta nívós szabadidőpark van, nemrég a déli oldalon valósult meg hasonló, sőt, a Könyök utcai is felfrissült, most már csak az kell, hogy a szülők mutassanak példát, és „rángassák ki” a gyerekeket a játszóterekre, sportpályákra a számítógép elől! Amitől viszont kicsit tartunk, az, hogy a gázüzemű buszok mellé megépült a telephely, aminek folytatása a teljes városi buszflotta áttelepítése lehet, az ipar miatt amúgy is zsúfolt Kertvárosnak ez nem biztos, hogy előnyös, miközben értjük, hogy a logisztika és a gázvezetékek alapján ez a logikus. És azt is csak reméljük, hogy a megépült munkásapartman valóban a vármegyéből a nagy gyárakhoz érkező dolgozók szálláshelye lesz, itt jegyzem meg, ideje volna a fiatalok letelepedését segítő fecskeházakat is létrehozni.

Megoldandó feladatok

– E rengeteg fejlesztés mellett is vannak még természetesen megoldandó ügyek a Kertvárosban is. Az iskolára például szinte kitehetjük a „megtelt” táblát, fontos lenne mielőbb több tanteremmel bővíteni. A posta újbóli kinyitásának szintén örülünk, máris nagy forgalommal működik! Mikor a Magyar Posta egyoldalúan zárta be ezeket, hosszan tartó vállalkozói tárgyalások következtek, jó, hogy sikerült a városvezetéssel megoldást találni. Nagyon várjuk a Kertvároson áthaladó VIII/2-es csatorna felújítását, az áteresztőképesség növelését, mert egy-egy „villámárvíz” alkalmával elönti a Legyező utca környékét, szennyvizet is árasztva. És egyre sürgetőbb a hajléktalan-kérdés megoldása, épp a napokban tárgyaltunk erről a rendőrséggel és érintett szervezetekkel. Gyakori az erőszakos zaklatás részükről a térségben, de ehhez a lakosság együttműködése is szükséges, hogy adományaikat ne közvetlenül adják oda, hanem a segítő szervezeteknek juttassák el.