Képviselői egyeztetés – Három utca kap szilárd burkolatot
A Kincs köz 655, a Szőlő utca 216, a Vaskapu utca pedig 470 méter hosszan kap szilárd burkolatot az úgynevezett itatásos útalap technológia segítségével. A Kocsis utcában ugyanakkor 160 méter hosszan bővítik a szennyvízhálózatot. Erről egyeztettek pénteken a városházán az önkormányzati képviselők. Dr. Kovács Ferenc elmondta, az útfejlesztés 55 millió forintos költségvetését az önkormányzat saját költségvetéséből finanszírozza és van önkormányzati forrás a Nyírségvíz Zrt. mintegy 23 millió forintos hálózatbővítő beruházásában is.
A NYÍRVV Nonprofit Kft. feltérképezte azokat a szakaszokat, ahol ezzel a technológiával lehetséges a meglévő útalapok lezárása, egyben pormentesítése. A pénteki találkozón a pilot program elindításában helyet kapó három utcáról és egy szennyvízhálózat bővítéséről egyeztettek a megjelent képviselők.
Pozitív volt az egyeztetés
Mi pozitívnak értékeljük ezt az egyeztetést. Mindkét javaslatunk elfogadó hozzáállásra talált a városvezetés részéről. Azt fogjuk képviselni, hogy abban a negyvenöt utcában, ahol még szükség van itatásos technológiájú útalap építésére, legyen keret a következő évek költségvetésében” – nyilatkozta Jeszenszki András, a Szövetségben Nyíregyházáért frakció vezetője.
Szintén előre mutatónak nevezte az egyeztetést a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, aki beszélt a két projekt további sorsáról is.
Augusztus végén kötnek szerződést
Egy fantasztikusan konstruktív és előremutató párbeszéden vagyunk túl. Hat útszakasz lett megtervezve, ami az itatásos útalap fejlesztésbe belekerülne. Ezek a tervek már készen vannak, három kerül kivitelezésre. A NYÍRVV hatáskörébe fog tartozni, hogy beszerzési eljárás keretében meghívja azokat a pályázókat, akikkel majd szerződést kíván kötni augusztus végén. Erre van egy belső szabályzatuk, eszerint fognak eljárni. A szennyvízhálózat-bővítés – a Kocsis utca egy szakaszát érintve – a gazdasági és jogi bizottság elé fog többek között bekerülni és a városfejlesztési bizottsághoz” – tájékoztatott Halkóné dr. Rudolf Éva.
A Kincs közben 655, a Szőlő utcában 216, a Vaskapu utcában pedig 470 méter hosszan pormentesítik az útfelületet, egy már kipróbált technológia segítségével.
Négy helyszínen már teszteltek
A NYÍRVV Nonprofit Kft. már a tavalyi évben tesztjelleggel négy helyszínen végzett el ilyen útfelület-lezárásokat. Erről azt érdemes tudni, hogy meglévő útalapoknál használható. Az útalapot öt centiméter vastagságban 0-22-es kővel ki kell ékelni. Aztán bitumen emulzióval be kell itatni, 0-4-es apró szemcséjű kővel megszórni és utána pedig lehengerelni. Ezzel egy pormentes felület alakul ki” – mondta el Dicső Péter, a NYÍRVV Nonprofit Kft. közterület-kezelési igazgatója.
Dr. Kovács Ferenc az egyeztetésen kiemelte, az önkormányzat arra törekszik, hogy folyamatosan elvégezze az indokolt fejlesztéseket.
Önkormányzati forrásból fejlesztenek
Hat utcát megterveztünk, úgy néz ki, hogy hármat meg tudunk valósítani. Ennek a technológiának az a jellemzője, hogy legalább húsz fok kell hozzá, tehát ezt október elejéig be kell fejezni. Ennek a költsége 55 millió forint, amit a tartalékból tudunk finanszírozni. A szennyvízhálózat építését a 2010-es évek elején befejeztük, de már akkor látszott, hogy maradtak ki utcák. 2018-ban egy pályázat segítségével tíz utcában ismét fejlesztettünk. Most a Nyírségvíz Zrt. gördülő fejlesztési tervében a város forrásából közműfejlesztésre a Kocsis utcát be tudjuk fejezni” – tekintett előre dr. Kovács Ferenc.
A polgármester hozzátette, az egyeztetésen abban maradtak, hogy az egyéni önkormányzati képviselők még ebben az évben jelzik, hogy mely utcák szorulnak fejlesztésre a körzetükben. Az önkormányzat pedig saját forrásból, ütemezve igyekszik majd megszüntetni a hiányosságokat.


