Kenyér ünnepe augusztus 20-án a Sóstói Múzeumfaluban

Kenyér ünnepe augusztus 20-án a Sóstói Múzeumfaluban
Kenyér ünnepe augusztus 20-án a Sóstói Múzeumfaluban

Nem marad el idén sem a kenyér ünnepe augusztus 20-án a Sóstói Múzeumfaluban. Ezen a napon ingyenesen látogathatnak a skanzenbe az érdeklődők, akik már a bejáratnál a Kenyér útja című térképes felfedezővel állomásról állomásra megismerhetik az elvetett búzától az elkészült kenyérig a feldolgozás munkafolyamatait.

11 órakor a Burattinó Bábszínház Vitéz László kalandjaival köti le a hallgatóságot, a nap folyamán pedig több alkalommal is újra őröl a matolcsi szárazmalom. Kósa László református lelkipásztor 14 órakor tart hálaadó istentiszteletet. Vendég a Nemzeti Agrárkamara, akik szokásukhoz híven a magyarok kenyeréből hoznak kínálni valót.

Lehetőség kínálkozik otthon elkészített, házi kovászos kenyerek megmérettetésére is, aki 10 és 10 óra 30 perc között zsűrizteti kovászos kenyerét, jutalomban részesül. Egész napos kikapcsolódást biztosítanak kézműveseik, akikkel szalmadíszt, mézeskalácsot, kovácsolt kispatkót, gyertyát és bőr karkötőt készíthetnek a családok. Népi játszóudvar, kemencés kelt kalácsok és ízletes gyógyteák is várják a vendégeket.