Kéményseprők jókívánságával kezdődött a 2021-es év a Megyeházán

A hagyományoknak megfelelően az újév első munkanapján kéményseprők látogattak el a Megyeházára, elhozva jókívánságaikat és a szerencsét az új esztendőre a megye lakosságának.

A járványhelyzet megkövetelte elővigyázatosság miatt maszkban érkezett Valkó László, Valkó Attila és Pethe Zoltán kéményseprőket dr. Gégény Zoltán, a Kormányhivatal igazgatója, Sipos Anita kabinetvezető, Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Baracsi Endre és Szabó István alelnökök fogadták.

Seszták Oszkár az eseményen kifejtette: mindannyiunk életében vannak örömteli pillanatok, amik felülírják az elmúlt időszak nehézségeit. Reméljük, hogy ezekből a pillanatokból több jut majd mindannyiunknak az idei esztendőben. Reméljük, hogy visszatér az életünk a régi kerékvágásba, erre reményt nyújt a vakcina megérkezése és az oltások megkezdése. A közösség iránt érzett felelősségünk, és saját egészségünk védelme mindannyiunk számára azt diktálja, hogy éljünk is az oltás lehetőségével, így tudunk majd biztosan felülemelkedni az előttünk álló kihívásokon.

Dr. Gégény Zoltán emlékeztetett: rendkívüli évet tudhatunk magunk mögött. A Kormányhivatal klasszikus működésén túlmenően a pandémia új feladatokat rótt munkatársainkra is. Részt vállaltunk a védekezés elleni munkában, a védőeszközök folyamatos ellátásának biztosításában, több mint 11 ezer pedagógus többkörös célzott tesztelésében. Joggal lehetünk büszkék munkatársainkra – több mint 300-an vettek közvetlenül részt a védekezésben – nekik ezúton is szeretném kifejezni köszönetünket.

Valkó László, a Kényseprőipari Kft. ügyvezetője elmondta: remélik, az idei év a fellendülés és a maszkok elhagyásának éve lesz. A kéményseprők a tavalyi évhez hasonlóan idén is nagy hangsúlyt fektetnek a lakosság védelmének érdekében a biztonságos munkavégzésre, így azt fogja kérni munkatársaitól, hogy mindenképpen oltassák be magukat. Végezetül azt kívánta, hogy mindenki jobban boldoguljon 2021-ben.

 

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal