Karácsonyváró hangulat az alapítvány ösztöndíjával

Karácsonyváró hangulat az alapítvány ösztöndíjával
A képről hiányzik Jóni Roland. (Fotó: iskola)

Öt szakmát tanuló diák számára a szokásosnál is szebb lesz az idei karácsony, ugyanis december 18-án kiváló tanulmányi eredményükért – a Szabolcsi Ferenc Emlékére a Wesselényis Szakképzésért Alapítvány kuratóriumának döntése értelmében – ösztöndíjat vehettek át.

Az alapítványt az intézmény egykori igazgatóhelyettese emlékére hívta életre a családja 2010-ben, hogy támogassa a tehetséges, szorgalmas, szakmát tanuló wesselényis diákokat. Az iskola tragikusan korán elhunyt egykori igazgatóhelyettese pedagógusként, az iskolavezetés tagjaként és szakmai publikációival is sokat tett a szakképzés fejlesztéséért. Az alapítás óta harminchatan részesültek ebben az elismerésben.

Az ösztöndíjak átadására ebben az évben is a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium karácsonyi ünnepségén került sor, amit a járvány miatt – rendhagyó módon – online tartottak. Az alábbi szakmákat tanuló diákok részesültek ösztöndíjban: Kovács Ervin 11/1, villanyszerelő szakmát tanuló, Jóni Roland 11/D, szépészet ágazat – fodrászszakmát tanuló, Jászai Szabolcs 11/B, informatika ágazatos tanuló, Szemecskó Péter 11/3, asztalosszakmát tanuló és Nagy Emil  11/B, informatika ágazatos tanuló.