Karácsonyi csomag – A nyíregyházi önkormányzat idén is ajándékkal kedveskedik
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata ebben az évben is karácsonyi csomaggal kedveskedik a városban élő időseknek. Közel 25 ezer nyugdíjas kap ajándékot. Idén is kilenc termék került az ünnepi csomagba: többek között kekszek, szaloncukor, méz, tea, kávé és csigatészta is.
A kiszállítás november 3-án kezdődik
Az önkormányzat ebben az évben is karácsonyi csomaggal kedveskedik a nyíregyházi nyugdíjasoknak, már 13 éve hagyománynak számít ez az év végi meglepetés. Az ajándékozás menetéről dr. Kovács Ferenc polgármester sajtótájékoztató keretein belül beszélt pénteken a Városházán. Elmondta: a csomag tartalmát minden alkalommal az Idősügyi Tanács javaslata szerint állítják össze. A kiszállítás november 3-án, hétfőn kezdődik.
– Szokás szerint kétszer keressük majd a nyíregyházi nyugdíjasokat. Ha egyszer sem találjuk otthon őket, bejöhetnek a városházára, az udvarban lévő étterembe. Ez is már egy hagyományos dolog, évek óta így van. Bár az nagyon jó hír, hogy tavaly is olyan 95 százalékuk megkapta csomagját a kiszállítással, melynek talán nem is az ára, hanem inkább az értéke a fontosabb. Az ajándék lényege az, hogy ez a nagy közösség, Nyíregyháza város közössége, megbecsüli, tiszteli, elismeri a nyugdíjasok munkáját, hiszen városunk nélkülük nem lenne ilyen. Ezt szeretnénk nekik megköszönni ezzel a szeretet csomaggal, melyet mindenki megkap. Olyan karácsonyi hangulattal, amit egyébként a polgármesteri levél is tartalmaz
– fogalmazott a polgármester.
Számos program színesíti a nyugdíjasok mindennapjait a városban
A városvezetés azt tapasztalja, az idősebbek nagyon hálásak minden évben a csomagért. Idén már több mint 25 ezer nyugdíjast érint az ajándékozás. A nyíregyházi önkormányzat számtalan programmal, foglalkozással igyekszik minden évben megköszönni munkájukat.
– Ez már olyan széles és folyamatosan bővülő rendszer, amit hiánytalanul nem is lehet felsorolni. Van sport oldala, ami nagyon fontos. Ilyen a Mozdulj, Nyíregyháza, a Szépkorúak sportversenye, folyamatosan van egész évben több ilyen program. Ez az utóbbi években kibővült azzal, hogy szűréseket is végzünk és táplálkozási tanácsadás is van, ami idős korban talán még jelentősebb. Másik a szellemi oldal: van a Szépkorúak Akadémiája, mely egész évben nagyon érdekes előadásokkal várja az időseket. Ezen kívül a Meséld el nekem sorozat is megy, melyet minden évben meghirdetünk. Ennek lényege, hogy meséljék el életüknek egy olyan részét, ami bennük van, és kapcsolódik Nyíregyháza történetéhez, és olyan, amit szívesen tovább adnának
– tette hozzá dr. Kovács Ferenc.
A felsoroltakon túl további programok várják még a nyugdíjasokat a városban. A polgármester azt is hangsúlyozta: fontos a mai fiataloknak is megtanítani azt, hogy miért és hogyan kell megbecsülnünk idősebb rokonainkat. Az idei karácsonyi ajándékcsomagok kiszállítása december 9-ig tart majd. Amennyiben valaki eddig az időpontig nem tudja átvenni, az 2026. január 9-ig veheti majd át a Városházán.


