Jubileumi évadra készül a Móricz Zsigmond Színház

Aug 31, 2026

Az önálló társulat megalakulásának 45. évfordulójára Móricz Zsigmond Kivilágos kivirradtig című előadásával emlékezik a nyíregyházi teátrum

Évfordulós Móricz-, világhírű musical, vígjáték és sokszínű előadások sora ígér maradandó élményeket az új évadban is. Erről, valamint a nyári időszak eseményeiről és sikereiről beszélgettünk a Móricz Zsigmond Színház igazgatójával, Kirják Róberttel.

– Egy színművésztől hallottam, hogy régen három érv szólt a színészi pálya mellett: a június, a július és az augusztus. A nyíregyházi színháznál viszont régóta nincs már nyári szünet, az igazgatót is beleértve. Tapstól volt hangos a Rózsakert Szabadtéri Színpad, a VIDOR Fesztivál pedig két napja ért véget, 120 programmal, számos különlegességgel. Kell ettől jobb évadindító?

– Valóban, nálunk a nyarak is intenzívek. A június rögtön egy új bemutatóval indult, A Riviéra vadorzói megadta az alaphangulatot, ami végig elkísérte a Rózsakertet, ahol színpadra kerültek sikerdarabjaink és vendégprodukciók. Júliusban azért mindenki el tudott menni egy kis szabadságra, nekem is ekkor volt alkalmam a családdal együtt pihenni, de az első olvasópróbák már augusztus közepén elkezdődtek, és újra beindult a nagyüzem. Közben megállás nélkül foglalkoztunk a 25. VIDOR Fesztivállal, ami a közönség tetszését, elismerését kiváltó programok mellett a jubileum alkalmából teljes arculati megújulást hozott.

– Még egy nyári eseményre vissza kell térnünk: New Yorkban vendégszerepelt a Móricz Zsigmond Színház társulata. Ez egy gyors visszatérés volt.

– Így van, hiszen tavaly decemberben kaptuk az első meghívást a New York-i Magyar Háztól, ahová ismét invitáltak minket. Nagy öröm és megtiszteltetés volt fellépni a kint élő magyar közösség előtt is, elvinni nekik az anyaország színészi pennával írott üzeneteit. 

– No, de térjünk akkor az új évadra, amiről már most tudható: színes, tartalmas lesz, világhírű musical, Móricz-darab és izgalmas előadások sorjáznak. Hogyan állt össze a program, a kiindulásnál mi volt a koncepció?

– Kiemelem az önálló társulat megalapításának 45. évfordulója tiszteletére kiválasztott Móricz-művet. A Kivilágos kivirradtig Szikszai Rémusz rendezésében kerül színpadra, én ezt az évad egyik legfontosabb bemutatójaként értékelem. Az első nagyszínpadi bemutató Dés László–Geszti Péter–Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk musicalje lesz, Nagy Norbert rendezésében. Nagy örömömre Rák Zoltán, a színház művészeti vezetője újabb rendezői felkérést fogadott el, Woody Allen fergeteges vígjátékát, a Brooklyni mesét viszi színre. A La Mancha lovagja című musicalt Fándly Csaba rendezésében láthatja majd a közönség. Hatalmas siker, elismerés és megtiszteltetés, hogy a Madách Színház elfogadta a meghívást, és a SIX című ikonikus musical Szirtes Tamás rendezésében bekerül a nagyszínpadi alapbérletbe. Ez országosan egyedülálló. A kamarabérletes repertoár is izgalmasnak ígérkezik, és a Bárány Frigyes Stúdióban sem marad senki élmények nélkül.

– Több korábbi darab repertoáron marad, ezekre hogyan esett a választás?

– Örömmel tapasztalom, hogy minden évad végén azt a következtetést vonhatjuk le: nem játszottuk ki a sikerdarabjainkat. Ezért tartjuk repertoáron ezek közül, amire csak lehetőségünk van, és nemcsak az előző, hanem korábbi évadokig visszamenően. A közönség részéről érzékelhető és mérhető igény van erre, és ez megerősíti a színészek, a társulat elvégzett munkáját.

– A közönség várakozásának a jele, hogy hogyan fogynak a bérletek. Milyen az érdeklődés?

– E pillanatban, amikor még nem ért véget a bérletek értékesítése, az látható, hogy a nagyszínpadi bérletek az egy évvel korábbihoz hasonlóan gyorsan fogynak, hamarosan el fognak kelni. A kamarai bérletekből viszont már most többet adtunk el, mint egy évvel korábban a bérletezés végén. Nagy öröm számunkra a közönség visszajelzése: hogy mint az utóbbi években, úgy tűnik, idén is hamar megtelnek a széksorok.

– Ha már itt tartunk, az előző évad nagy számai lenyűgözőek: 540 előadás, 127 000 néző, a Nagyszínpad 102 százalékos kihasználtsága. Túl lehet ezt szárnyalni?

– Az előző évadban, évadokban hatalmasat produkált a társulat és a színház minden dolgozója, minden nagyon jól összeállt. A 102 százalékos nézettség extra mutató, de a pótszékeknek is van egy határa. Mindent megteszünk, hogy az előadások minősége ne csak hogy elérje az előző évadot, hanem túl is szárnyalja azt. Ha mi mindent megteszünk és a közönség elégedett lesz, akkor talán még ezt a 102 százalékot is meg tudjuk ismételni.

– Említsük még meg azt, hogy amikor a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnökévé választottak, az egyik kezdeményezésed a vidéki teátrumokban játszó fiatal színművészeknek kiírt ösztöndíj volt. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház két művésze, Kerék Benjámin és Tar Dániel is megkapta a díjat. Milyen érzéssel gratuláltál nekik?

– Egyrészt nagyon büszke vagyok erre a kezdeményezésre, mert már a 25. évemet kezdtem el vidéki színház felsővezetőjeként, és azóta rálátok a fiatal színészek helyzetére. Láttam az egzisztenciális feltételekben rejlő dilemmát az életükben, hogy Budapestre vagy vidékre szerződjenek. Vidéken vonzóbbak a szakmai lehetőségek, a fővárosban pedig elérhetőbb közelségben van a szinkron, a reklám, a film, egy sor olyan dolog, amivel ki tudják egészíteni a jövedelmüket. Ezért szerettem volna kitalálni valamit, ami kompenzálja ezt. Már második alkalommal sikerült megoldani, hogy 15 fiatal színész, aki legalább 3 évad óta dolgozik egy adott vidéki színházban, nettó 500 ezer forintos juttatásban részesüljön. Ez egyben komoly szakmai elismerés is, mert figyelembe veszi a játszott szerepek súlyát, minőségét, szakmai visszhangját. Egyértelmű biztatás a fiatal színészek számára, hogy bátran bontakozzanak ki vidéken, ahol tisztelik, szeretik őket. Nyíregyháza erre ékes példa.

(Szerző: Nyéki Zsolt)

Előző hír
Amiről az utcák mesélnek...A borbányai evangélikus templom felszentelésének 75. évfordulójára...
Következő hír
Mesék és pálinkahagyományok találkoznak a Sóstói Múzeumfaluban

Kapcsolódó híreink