Jubileum – 25 éve segíti a rászorulókat az Oltalom Szeretetszolgálat Nyíregyházán
Negyedszázados fennállását ünnepelte az Oltalom Szeretetszolgálat Nyíregyházán. Az ünnepség nemcsak a hálaadásról szólt, hanem arról is, hogy bemutassák, miként vált a szeretetszolgálat a város és a térség egyik legfontosabb szociális támaszává az elmúlt 25 év alatt. A 2000-ben négy egységgel induló szolgálatból mára egy 19 részleggel működő, a társadalmi változásokra folyamatosan reagáló szervezet jött létre.
Szociális bázis lett Nyíregyházán az Oltalom Szeretetszolgálat
A szeretetszolgálat 2000. január 1-jén alakult a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség kezdeményezésére, azzal a céllal, hogy kézzelfogható segítséget nyújtson a legelesettebbeknek. Az elmúlt évtizedekben a szervezet fokozatosan bővítette tevékenységét: mára nemcsak hajléktalanok számára nyújt szállást és nappali melegedőt, hanem működtet népkonyhát is, ahol naponta több száz ember jut meleg ételhez. A családok támogatására létrehozták a Csillag utcai Anyaóvót, amely átmeneti otthont kínál édesanyáknak és gyermekeiknek. Emellett nevelőszülői hálózatot is működtetnek, az utógondozással pedig a felnőtté válásuk után sem engedik el a fiatalokat. Az elmúlt 25 év történetében így egy sokrétű, erős intézményrendszer épült ki, amely a régió egyik legfontosabb szociális bázisává vált – hangzott el a szerdai ünnepségen, ahol Laborczi Géza nyugalmazott evangélikus lelkész mint alapító köszöntötte a vendégeket.
„Elsősorban hála és öröm van bennem. Bár egy intézmény életében 25 év nem tűnik hosszúnak, mégis jól látszik, hogy amit az alapításkor sokan reméltünk, az valóban működik. Ezért az embereknek és a Jóistennek is nagyon hálás vagyok” – fogalmazott Laborczi Géza nyugalmazott evangélikus lelkész.
Az alapoktól a mai intézményrendszerig – Vezetői visszatekintés
Az Oltalom Szeretetszolgálat jelenlegi vezetője, Nagy Judit szinte a kezdetektől fogva részt vesz az intézmény munkájában. Tanúja és alakítója volt annak az útnak, amely a 2000-ben négy egységgel induló szolgálatból mára egy 19 részleggel működő, a társadalmi változásokra folyamatosan reagáló szervezetet formált. Az intézményvezető az ünnepségen arról beszélt, milyen érzésekkel tekint vissza az elmúlt negyedszázadra, és mit jelent számára a közös munka gyümölcse.
„Az intézmény fejlődését sokszor a gyerekek növekedéséhez hasonlítom. Kezdetben, 2000-ben még bizonytalan lépésekkel indultunk, hiszen jogszabályi háttér sem állt teljesen rendelkezésünkre. Az évek során azonban, ahogy változtak a törvények és nőtt a társadalmi kihívások száma, úgy fejlődött és erősödött a szeretetszolgálat is. Mindig arra reagáltunk, amit az adott idő hozott, ezért tudtunk egyre több szolgálatot elindítani és egyre több embernek segítséget nyújtani. Míg az induláskor négy részlegünk volt, ma már tizenkilenc működik. Új anyaóvót hoztunk létre, ahol már teljes családokat – anyákat, gyermekeket, sőt apákat is – be tudtunk fogadni. Elindítottuk a pszichiátriai betegek nappali ellátását és a szenvedélybetegek támogatását is. Minden új kihívásra igyekeztünk válaszokat adni, és így tudtunk lépésről lépésre előre haladni” – számolt be Nagy Judit intézményvezető.
Híd a közösség és a rászorulók között
A városvezetés képviseletében Vassné Harman Gyöngyi önkormányzati képviselő, a Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság elnöke is méltatta a szeretetszolgálat munkáját. Hangsúlyozta: a város életében az Oltalom Szeretetszolgálat jelenléte nélkülözhetetlen, hiszen nem csupán szociális segítséget adnak, hanem hidat építenek a társadalom peremére szorult emberek és a közösség között – visszaadva reményt, közösséget és emberi méltóságot azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak.
„A városvezetés számára az Oltalommal való együttműködés egy nagyon fontos kapcsolat, amely az elmúlt 25 évben folyamatosan erősödött. Nyíregyháza 2000. január 1-je óta áll ellátási szerződésben a szeretetszolgálattal. A kötelező önkormányzati feladatok mellett a város önként vállalt feladatokat is ellát, ezekhez pedig olyan szervezeteket keres partnereknek, amelyek képesek ezt a rendkívül nehéz és felelősségteljes munkát elvégezni. Az Oltalom az elmúlt negyedszázad alatt mindezt szakmai felkészültséggel, alázattal és az ellátottakkal kialakított bizalmon alapuló kapcsolatban végezte” – emelte ki Vassné Harman Gyöngyi.
Nemzetközi testvérkapcsolatok erősítik az Oltalom Szeretetszolgálatot
Az ünnepség igehirdetéssel kezdődött, majd egyházi és világi vezetők mondtak köszöntőt. Felszólalt a német testvérszervezet, a Herzogsägmühle képviselője is, jelezve a nemzetközi kapcsolatok fontosságát. A programot diákok műsora és az ellátottak szavalata színesítette.


