Jósavárosi Napok – Sport, hagyomány és szórakozás a kétnapos eseményen
Nyíregyháza egyik legnépszerűbb városrésze, Jósaváros, augusztus közepén két napon át sporttal, kultúrával és szórakozással várja a családokat és a kikapcsolódni vágyókat. A Jósavárosi Sportnap és az 51. Jósavárosi Napok gazdag programkínálattal és élményekkel érkezik az Ungvár sétányra. A részletekről és a programokról Nagy Szabina szervező, a városrész önkormányzati képviselője nyilatkozott szerkesztőségünknek.
Mozgás és kultúra
Augusztus közepén ismét életre kel Jósaváros szíve: kétnapos, színes, mozgalmas programsorozattal várják a családokat, sportkedvelőket és kikapcsolódásra vágyókat a városrész rendezvényei. Augusztus 15-én, pénteken a sporté, míg augusztus 16-án, szombaton a hagyományőrző, kulturális és szórakoztató programoké lesz a főszerep az Ungvár sétányon. Két nap, ami a közösségről, mozgásról és szórakozásról szól.
„A Jósavárosi Napok idén is megrendezésre kerül, immár hagyományőrző eseményként. Tudjuk, hogy ez a rendezvény tavaly óta a Nyíregyháza Értéktárának is büszke része, hiszen a 2024-es évben ünnepeltük az 50. alkalmat, most pedig az ötvenegyedik jubileumra készülünk. Ez hatalmas büszkeség mind a jósavárosi lakosoknak, mind Nyíregyházának, hiszen egy olyan kiemelkedő városrészről beszélünk, ahol már több mint fél évszázada életre hívnak egy közösségformáló eseményt. Idén a rendezvény kétnapos lesz, melynek első napja augusztus 15-én, délután 16:00-kor kezdődik. Ekkor sport- és egészségnap várja majd a látogatókat, ahol különféle sporteszközöket lehet kipróbálni, és a dietetikus segítségével értékes tanácsokat kaphatunk arról, milyen ételekkel tarthatjuk kordában egészségünket” – részletezte Nagy Szabina.
Mozgásban az egészségért – Családi sport- és egészségnap Jósavárosban
A rendezvényen minden korosztály számára elérhetőek lesznek azok a mozgásformák, amelyeket bárki – családok, gyermekek vagy szépkorúak – könnyen végezhetnek. Ha tudják, mit kell csinálniuk, mindennap tehetnek valamit az egészségük megőrzéséért. Az eseményt az Együtt a Családért Kulturális Egyesület szervezi, akik nagy szeretettel várják az érdeklődőket. A program augusztus 15-én, délután 16 órakor kezdődik, és este 20 óráig tart a Jósavárosi Művelődési Ház előtti téren.
„Ennek a napnak lesz egy különleges újdonsága is, amelynek szervezését a múlt héten sikerült véglegesíteni. Ez az élménygokartozás lesz, amelyre minden kisgyermeket és idősebb érdeklődőt egyaránt szeretettel várunk. A Határtalan Segítség Alapítvánnyal együttműködve a Rolling Kids projekt is ellátogat hozzánk a Jósavárosba, és különféle kis gokartokat hoznak magukkal. Ezzel a programmal a mozgás és az aktív életmód fontosságát szeretnénk hangsúlyozni, miközben felejthetetlen élményt kínálunk mindenkinek” – emelte ki Nagy Szabina, a városrész önkormányzati képviselője.
Figyelemfelhívás és összetartás
Emellett az eseményen részt vevő rolleresek egy kis felvonulást is tartanak, amely a biztonságos közlekedésre hívja fel a figyelmet. Ezáltal a szervezők arra ösztönzik a résztvevőket, hogy az utakon és járdákon mindig körültekintően, egymásra odafigyelve közlekedjenek.
„Tizenhatodikán is nagy szeretettel várunk mindenkit! Az esemény helyszíne az Ungvár sétány lesz, egészen a Robinson dombtól a „Csoki” suliig. Számtalan kitelepülő várja majd az érdeklődőket kecskelábú asztalokon, ahol különböző egyesületek hagyományőrző portékáit tekinthetik meg. A kínálat változatos lesz: méz, házi szörpök, kosárfonás mestersége, sőt még különleges sajtok is felbukkannak majd. Természetesen a színpadi programokról sem feledkezünk meg, amelyek délután 3 órától egészen éjfélig szórakoztatják a közönséget. A kecskelábú asztalok és kitelepülések mellett színes kísérőprogramok várják kicsiket és nagyokat egyaránt. Lesz ugrálóvár, fakosaras körhinta, és akár régi könyvek között is lehet majd kutakodni. Minden korosztálynak izgalmas, változatos élményekkel készülünk” – folytatta Nagy Szabina.
Ingyenes programok minden korosztálynak
A rendezvényen a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Jósavárosi Fiókkönyvtára is kitelepül, érdekes könyvekkel várják az olvasni vágyókat. A szervezők úgy vélik, hogy a programok fergeteges hangulatot ígérnek, hiszen évek óta aktív részesei a Jósaváros életének, és idén is minden korosztály számára kedvező, színes programokkal készülnek. Augusztus 15-én és 16-án érdemes ellátogatni a városrészbe, ahol a koncertek és kísérőprogramok ingyenesen látogathatók.


