Jó rajt után először hazai pályán a kézisek - a Mizse érkezik pénteken

 

Megkezdődött a tavaszi idény a férfi kézilabdások számára. Az első fordulóban a Nyíregyházi KC az ősi rivális Ózd otthonába látogatott, és jó játékkal 32-26-ra győzött. Kurbely László 7, a két szélső, Nagy Csaba és Vasas György 6-6 találatig jutott. Nehezítette a helyzetet, hogy Priczel Bencét egy héttel a rajt előtt hívta vissza az élvonalbeli Dabas, így klasszikus beálló Székely Nikola maradt.

Ezen a poszton Varga Lászlót próbálta ki Bécsi János vezetőedző, aki jó teljesítményt nyújtott. A kerethez csatlakozott a fiatal szélső Mihalyi Béla, aki korábban junior bajnoki címet szerzett a Nyíregyházával.

- Fiatal, tehetséges játékos aki a tavaszt velünk tölti majd. Nehezítette a felkészülést, hogy vizsgaidőszak van, így nem tudott mindig velünk edzeni, de bízom abban, hogy segíti majd a munkánkat a mostani idényben - mondta Bécsi János vezetőedző.

Pénteken este a Mizse KC érkezik Nyíregyházára, ez lesz a csapat első hazai bajnokija tavasszal. A vendégek bár csak a 12. helyen állnak, szoros meccset vívtak a Mezőkövesddel, de a végén két góllal kikaptak az első körben. Az NYKC viszont a közvetlen élmezőnyhöz tartozik, a listavezető Balmazújváros mindössze három ponttal szerzett többet a Nyíregyházánál. A pénteki mérkőzést 19 órától rendezik a Tiszavasvári úti Zrínyi tornacsarnokban. A Nyíregyházi TV vasárnap felvételről, 18 órától közvetíti a meccset.

Dankó László