Javítana a Szpari

 A második tavaszi fordulót rendezik a labdarúgó NB-II-ben. A Nyíregyháza Spartacus Zalaegerszegen lép pályára.

- Kedden elmondtam a játékosoknak amit kellett, és lezártuk a Vác ellen történteket. A héten keményen edzéseket tartottunk a keret tagjainak, arra koncentrálunk, hogy a ZTE ellen javítsunk. Nem csak szurkolóinknak, magunknak is bizonyítani akarunk, ezért nagyon kíváncsian várom a találkozót. Jó pályán játszhatunk, az eltiltott Rudolf Gergely kivételével mindenki bevethető - mondta Véber György vezetőedző.

A csapat szombaton délelőtt még Örökösföldön tréningezik, majd útra kel, és a tervek szerint vasárnap délelőtt Hévízen egy átmozgató edzést tart a szakmai stáb.

A két együttes korábbi mérkőzésein az NB-I-ben 2,3, az NB-II-ben 3,3 gól esett átlagban. A másodosztályban lényegesen jobb a Szpari mérlege, az elmúlt három találkozóból kétszer a Nyíregyháza győzött, egyszer pedig döntetlen lett a végeredmény, a gólarány pedig 8-2 a Szpari javára. Az az egy döntetlen 2016. augusztusában Nyíregyházán született, akkor 1-1 lett a végeredmény Rudolf Gergely és Városi Viktor góljaival. A 2013/2014-es idényben kétszer is a Nyíregyháza nyert, egyszer 3-0-ra, egyszer pedig idegenben, 4-1-re. Ebben a szezonban a Spartacus labdarúgója volt Polényi Gábor, aki jelenleg már a ZTE védője. A zalaiak 1-1-es döntetlennel kezdték az idei évet, Bobál Gergely hajrában lőtt góljával egyenlítettek a Siófok otthonában. Az élvonalban több emlékezetes meccset is vívott a két csapat, 2010-ben Bouguerra mesterhármasa ellenére 4-3-ra kikapott a Szpari, míg 2004-ben 3-3 lett a végeredmény.

Dankó László