Ivott, villanyoszlopnak hajtott, 43 családnál nem volt áram

A középkorú férfi tavaly ősszel több doboz sör elfogyasztása után beült a személygépkocsijába, és a tanyájától néhány kilóméterre lévő boltba indult.

Útközben, Balkányban az egyik balra ívelő útkanyarban ittassága miatt lecsúszott az útról, és egy villanyoszlopnak ütközött. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a villanyoszlop kitört, a vádlott pedig az összetört autójával elhagyta a baleset helyszínét.

A kiérkező rendőrjárőrök azonban megtalálták a férfi gépjárművének elhagyott rendszámtábláját, mely alapján hamar beazonosították, és az otthonából vérvételre előállították, kiderült, hogy közepes fokban volt ittas.

A villanyoszlop sérülése miatt több mint 4 órán át, 43 lakásban nem volt áram, ezért az ügyészség a férfit ittas járművezetés mellett közérdekű üzem működésének megzavarásával is vádolja. Vádiratában pénzbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.

Forrás: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG VÁRMEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG