Ismét virágosítottak Oroson önkormányzati pályázat és a Városüzemeltetés segítségével

Ismét virágosítottak Oroson önkormányzati pályázat és a Városüzemeltetés segítségével
Ismét virágosítottak Oroson

Az Orosért Közéleti Egyesület ismét virágosított Oroson, a Vezér utcai körforgalomban. Az ősz folyamán ültetett virágokat kiszedték, s közel 800 tő egynyári virágot ültettek.

A Nyíregyháza MJV által kiírt pályázatunk nyertes lett, s ebből tudjuk a virágokat biztosítani erre a forgalmas helyre. Az Oroson dolgozó NYÍRVV-s munkatársak segítenek az ápolt, szép környezet látványának megteremtésében. A locsolást is a Városüzemeltető cég oldja meg, így együtt tudjuk biztosítani az elültetett virágok sokaságának a növekedését.

Ebben a nyári hőségben nagy szükség van a gondoskodásra, mert csak így lehetséges a növények életben tartása – tájékoztatta szerkesztőségünket Szécsi Józsefné, az egyesület elnöke, majd hozzátette: – Köszönet mindenkinek, aki munkájával bármilyen formában hozzájárult ahhoz, hogy ismét virágba borulhasson ez a pontja Orosnak!