Ismét Vasas - de már az első csapat

Jan 28, 2025

A több felvonásos Nyíregyháza – Vasas párharc második előadása következik szerdán Budapesten. A „kis” Vasas után viszont szerdán az első csapattal találkozunk. A bajnoki címvédő imponáló mérleggel vezeti a tabellát az Extraligában, 14 meccsből 14-et nyertek meg, ebből 11 alkalommal játszmát sem veszítettek. A BL-ben is remekül szerepelt a csapat, így ők számítanak esélyesnek. A lányok viszont nem feltartott kezekkel lépnek pályára. 

- Tisztességesen felkészültünk a Vasasból, mindent megteszünk majd szerdán amit tudunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a fővárosiak erős kerettel rendelkeznek, de szeretnénk megnehezíteni a dolgukat. Vasárnap hazai környezetben találkozunk majd ismét velük, akkor már kupameccsen. Igyekszünk mindkét mérkőzésre fókuszálni – mondta Pintér Andrea.

A kupameccs visszavágója február 9-én lesz. A szerdai bajnoki 19 órakor kezdődik Budapesten. 

Előző hír
Értékes Esték - Ismerjük meg a Jósavárosi Napokat!
Következő hír
Könyvbemutató – A kárpátaljai zsidóság sorsát mutatja be Kosztyó Gyula írása

Kapcsolódó híreink