Ismét lesz kerékpáros világkupa verseny Nyíregyházán!

Jún 30, 2026

Ismét Nyíregyháza lesz az egyik állomása a Kerékpáros Ifjúsági Világkupa versenynek. Augusztusban komoly mezőny érkezik, és két szakaszt kell teljesíteniük a nevezőknek. Több olyan tehetséges sportoló áll rajthoz, akik később komoly nemzetközi eredményeket érhetnek el. 

A 2020-as szezonban érkezett Magyarországra a Nations' Cup Hungary Országúti Ifjúsági Világkupa. A Covid idején sorban törölték a versenyeket, Magyarország viszont felvállalta, hogy megrendezi az eseményt, melyet a nemzetközi szövetség is nagyra értékelt. 

Idén hetedik alkalommal lesz házigazda a megye, augusztus 13-án és 14-én rendezik a két napos versenyt. A korábbiakkal ellentétben viszont most nem lesz egyenkénti indításos verseny Nyíregyháza belvárosában. 

- Két versenynap lesz, az egyiken Tokajból indulva Ibrány érintésével egy nagy kört és három kis kört tesz meg a mezőny, ami összesen 90 km lesz. A második napon Vásárosnaményból indulunk, majd egy beregi kör után Kisvárda érintésével érkeznek a sportolók Nyíregyházára, és a befutó a Bocskai utcán lesz egy 600 méteres egyenes után - mondta Solymosi János versenyigazgató. 

Az útvonal és a befutó hasonló ahhoz, mint ami a Tour de Hongrie esetében volt pár éve. 21 ország adta le eddig a nevezését, és 130 fős mezőnyre számítanak a szervezők. Hegyi menők ezúttal nem indulnak, a világ legjobb fiatal sprintereit viszont láthatják a nézők. A magyarok közül pár éve Takács Zsombor a negyedik helyen végzett, a múlt hétvégén pedig megnyerte a felnőtt magyar bajnokságot.   
 

Előző hír
Tizedik nyarát kezdi a Zene Sóstón – A helyi zenészeké és a közös élményeké a főszerep
Következő hír
A kapitány szúrta ki a dílereket – A rendőrséggel szemben buktak le Nyíregyházán

Kapcsolódó híreink