Iserlohni karikatúrák a vírushelyzetről a VIDOR Fesztiválon

Iserlohni karikatúrák a vírushelyzetről a VIDOR Fesztiválon

Az év legvidámabb hete Nyíregyházán köztudottan a VIDOR Fesztivál ideje alatt van. Ilyenkor az utcán is elcsíphetünk egy-egy a bohócok, élőszobrok, bábosok, gólyalábasok, bűvészek produkcióját dicsérő jóízű kacajt, vagy azt, ahogyan az épp készülő karikatúrát (rajzolóját és alanyát) körbeálló társaság felnevet.

Hiszen az utcai karikatúrarajzolás régi hagyomány ilyenkor. Idén minden másképp alakult. A vásári komédiások, az utcai előadások, a koncertek is csak visszafogottan voltak jelen, kevesebb közönséget vonzva Nyíregyháza utcáira. A karikatúra pedig mint „késztermék” jelent meg az Városalapítók szobra mellett.

A Nyíregyházi Iserlohn-Bizottság tiszteletbeli elnökének, dr. Barabás Lászlónak az ötlete nyomán ugyanis Nyíregyháza német testvérvárosának, Iserlohnnak a napilapjában megjelenő karikatúráit állították ki a VIDOR hetében.

Jürgen Tomicek, az Iserlohner Kreisanzeiger und Zeitung (IKZ) munkatársa az utóbbi idők legnagyobb érdeklődést kiváltott témáját, a Covid-19 vírus okozta pandémiát dolgozta fel napról napra. Ezekből válogatva született meg a bizottság kezdeményezésére és az önkormányzat segítségével a kiállítás.

„Rendszeresen olvasom testvérvárosunk napilapját, melyben évtizedek óta ugyanaz a művész rajzolja meg a napi eseményeket karikatúrák formájában, innen merítettem az ötletet: ha már a vírus miatt nem tudtuk megrendezni a jubileumi ünnepséget tavasszal, akkor stílszerűen az arról szóló karikatúrákat állítsuk ki itt a VIDOR Fesztiválon. A bizottság tagjainak értő hozzászólásaival, kiegészítéseivel kiválogattunk tizenöt darabot, és időtálló kivitelben (fóliázva) kinyomtattuk. A város felkarolta az ötletet, és anyagi támogatást is nyújtott a kiállítás megvalósításához. Külön köszönet a RózsaÉp Kft.-nek, mely önzetlenül kölcsönzött két, építkezéseken használatos kerítéselemet” – részletezte a kiállítás ötletének, megszervezésének körülményeit dr. Barabás László.

A kerítéselemek szimbolikus jelentést is kaptak a város központjában, a Vidor Fesztivál ideje alatt megtekinthető Covid-19-karikatúrák háttereként: a bizottsági tagok által megszólított járókelők közül többen is a vírus okozta eltávolodás, elválasztás jeleként értelmezték azokat.

2020-ban Nyíregyháza és Iserlohn testvérvárosi kapcsolatának harmincéves jubileuma alkalmából egyéb közösségi, testvérvárosokat összekötő programot is szerveztek, ezek a járvány következtében meghiúsultak, tervek szerint jövőre azonban megtartják azokat – mondta dr. Marsi Edit, a Nyíregyházi Iserlohn-Bizottság elnöke. S bár a programok még további egyeztetésre, kidolgozásra várnak, a tervek szerint többek között a karikatúrákat készítő művészt, Jürgen Tomiceket is szeretnék személyesen fogadni. „Számunkra, a kapcsolat építésén dolgozók számára öröm, hogy ez a VIDOR sem múlt el úgy, hogy a testvérvárosunk valamilyen formában ne lett volna jelen. Tavaly a fellépők között köszönthettük az egyik iserlohni zenész csapatot, a Worker’s Delightot. Fellépésük igazi élmény volt nekünk, a városlakóknak és a fellépőknek egyaránt” – idézte fel a tavalyi történéseket az elnökasszony.

„A kapcsolatot online vagy telefonos módon igyekszünk ápolni és fenntartani. A városi könyvtárban is elérhető iserlohni újságból dr. Barabás tanár úr rendszeresen szemléz számunkra, így a napi információk is eljutnak hozzánk, és mi is igyekszünk tájékoztatni a társbizottságot a nyíregyházi helyzetről” – nyilatkozta dr. Marsi Edit.

 

P. Tóth Nóra