Ingyenes tanszercsomaggal indult a tanév – Közel négyezer nyíregyházi alsós kapott támogatást
Ingyenes tanszercsomaggal kezdhették meg az új tanévet a nyíregyházi alsó tagozatos diákok. Szeptember elsején nemcsak becsengettek az iskolákban, hanem átadták az önkormányzat által biztosított csomagokat is. Idén csaknem négyezer első–negyedik osztályos tanuló kapott korosztályának megfelelő tanszereket, ezzel is csökkentve a családok iskolakezdéssel járó kiadásait.
Izgalommal bontották ki a csomagokat
Nagy örömmel és izgalommal bontották ki a gyerekek a tanszercsomagokat szeptember elsején a Kertvárosi Általános Iskolában, a tanévnyitót követően. A füzetek, írószerek és egyéb iskolai eszközök az elsősök számára még különlegesebbé tehetik az első napokat, hiszen közülük sokan most ismerkednek először az iskolai mindennapokkal. A tanévkezdés ugyanakkor nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is érzelmekkel teli időszak.
„Vegyes érzésekkel indultunk, hiszen az elsőszülött gyermekünk most kezdte a tanévet. Kicsit izgatottak is vagyunk, picit félünk is, de nagyon kíváncsian indultunk neki. Ő már nagyon várta az iskolát. Én egy kicsit könnyes szemmel indultam neki reggel a tanévnyitónak, de ezen hamar átlendültünk. Nagyon sokat segített az ingyenes tanszercsomag is. Nyilván eddig is tudta, mit jelent az, hogy füzet, de így már együtt tudtuk nézegetni a matematika- és a vonalas füzetet is. Segített abban, hogy ő is felkészüljön, és egy kicsit tudja, mit jelent iskolába menni” – hangsúlyozta Borók Molnár Andrea.
A gyerekek is várták az iskolakezdést
A várakozás nem csak a szülők szavaiból derült ki. A most első osztályt kezdő kisfiú röviden, de egyértelműen fogalmazott arról, hogyan készült az iskolára.
„Igen, már nagyon vártam” – mondta Borók Marján első osztályos tanuló.
2014 óta segíti a családokat az önkormányzat
Nyíregyháza önkormányzata 2014 óta biztosít ingyenes tanszercsomagot az alsó tagozatos tanulóknak. A támogatás nem szociális rászorultsághoz kötött: minden olyan első–negyedik osztályos gyermek jogosult rá, aki nyíregyházi székhelyű általános iskolába jár és állandó nyíregyházi lakóhellyel rendelkezik. Idén előzetesen 3886 csomaggal számoltak, egyenként bruttó négyezer forint értékben.
Korosztályonként állították össze a csomagokat
A csomagokat évfolyamonként eltérő tartalommal állították össze, így a füzetek és írószerek mellett rajzeszközök, vonalzók, ecsetek és egyéb, az adott korosztály számára szükséges felszerelések is helyet kaptak bennük. Az önkormányzat az idei programra több mint 15 és fél millió forintot fordít saját forrásból. A pótrendelések igénylésére szeptember 11-éig van lehetőség.


