Idén Nyíregyházán is elérhetőek a Novartis által szervezett ingyenes kardiológiai szűrések. A program tavalyi szakaszában a résztvevők közel 40 százalékáról derült ki, hogy állapotuk további vizsgálatokat, illetve a súlyosabb megbetegedést megelőző kezelést is indokolhat. Nyíregyházán október 15-én kedden délelőtt és délután, valamint október 29-én kedden várják az szűrésre jelentkezőket.
Az idei a második éve a Novartis által indított Szívügyünk az egészség felvilágosító és koleszterinszűrő programnak. Ezzel a Szív Világszövetség (WHD) kezdeményezéséhez csatlakoztak, amely 2000 óta szeptember utolsó vasárnapját - mint a Szív Világnapját - annak szenteli, hogy felhívja a figyelmet a szív- és érrendszeri megbetegedésekre. Ez a feladat Magyarországon is óriási, s a korábbiaknál jóval hatékonyabb módszereket kíván. Mert igaz ugyan, hogy 2023-ban nálunk 4 százalékkal csökkent a keringési rendszer megbetegedéseivel összefüggő halálozás, ám ezek a betegségek még mindig megközelítőleg annyi áldozatot szednek évente, mint az összes többi együttvéve. Annak ellenére is, hogy a szív- és érrendszeri betegségek jelentős része egyszerű módszerekkel is megelőzhető lenne.
„A hazai helyzet javulásához nem elegendő az, hogy rendelkezésre állnak a legmodernebb terápiák mivel a megelőzést az egészségtudatos életvitel mellett leginkább a rendszeres szűrővizsgálatok segítik. Utóbbiak már akkor jelezhetik a megbetegedés növekvő kockázatát, amikor még semmilyen érzékelhető testi tünete nincs a közeledő bajnak. Ezért is folytatjuk idén ismét három önkormányzattal -Szegeddel, Nyíregyházával és Újbudával- együttműködve a lakossági szűrőprogramunk”
- vallja Maria Tilman, a Novartis Hungária Kft. kardiovaszkuláris terápiás területének vezetője
A legfontosabb rizikójelző a vér LDL (alacsony sűrűségű lipoprotein) koleszterin szintje, ugyanis zsíros lerakódásokhoz vezet az erek falán és ezek az úgynevezett plakkok folyamatosan szűkítik a vér útját. Emellett a lerakódások elősegítik a vérrögök kialakulását is, amelyek a szívbe, agyba, tüdőbe eljutva végzetes érelzáródást - infarktust, sztrókot, embóliát - okozhatnak.
Aki tisztában van a saját koleszterin-szintjével, a szükség esetén időben kezdeményezheti a számára megfelelő kezelést is. Ebben kívánt segíteni a Novartis programja.
Noha a koleszterinszint ellenőrzésére elegendő lehet egy egyszerű, csupán 3 perces vizsgálat is, túl kevesen élnek az egészségügyi rendszer kínálta szokásos kontroll-lehetőségekkel. Egy, a témában készült felmérésben a megkérdezettek mindössze negyede nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen, az orvosi ajánlásoknak megfelelően jár szűrővizsgálatokra.
Tavaly a Novartis, valamint a győri, szegedi és székesfehérvári önkormányzatok által szervezett programsorozat is azt igazolta, hogy szükség van ilyen extra lehetőségekre, s a szélesebb összefogásra a kardiológiai betegségek visszaszorításához. Ugyanis a tesztelt több mint ezer jelentkező közül igen soknál, majd kétötödüknél találtak olyan koleszterin értékeket, amelyek alapján indokolt volt a részletesebb kivizsgálásuk. Ők ezzel a felismeréssel lehetőséget kaptak arra is, hogy tudatosan dolgozzanak a kardiológiai kockázataik csökkentésén.
Erre az eredményre a Novartis is sikerként tekint, ezért idén is folytatja a programot. Az ingyenes szűrés első állomása ezúttal Szegeden volt, az ősz folyamán pedig Nyíregyházán és a főváros XI. kerületében is várják az érdeklődőket.
Idén Nyíregyházán is elérhetőek a Novartis által szervezett ingyenes kardiológiai szűrések. A program tavalyi szakaszában a résztvevők közel 40 százalékáról derült ki, hogy állapotuk további vizsgálatokat, illetve a súlyosabb megbetegedést megelőző kezelést is indokolhat.