Ingyenes Covid-tesztelési lehetőséget biztosít a pedagógusoknak az Emmi

Ingyenes Covid-tesztelési lehetőséget biztosít a pedagógusoknak az Emmi

Eddig mintegy 2400 pedagógus jelentkezett tesztelésre, de mindazok – iskolai tanárok, óvónők és bölcsődei nevelők – számára is ingyenes Covid-tesztlehetőséget biztosítanak, akik előzetesen nem regisztráltak – jelentette be Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára az operatív törzs keddi ülésén.

Már készülnek az iskolák és az óvodák újra nyitására, fertőtlenítettek az intézményeket – jelentette be Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára.

Azt is elmondta, hogy az iskolák számára biztosították a szükséges fertőtlenítőszereket.

Annak érdekében, hogy biztonságosan kezdődhessen meg az iskolai félév, a hétvégén reggel 7 és este 7 óra között ismét ingyenes, tömeges tesztelést biztosítanak a pedagógusok, így az óvodai és a bölcsődei dolgozók számára is. A tesztelésre már előzetesen lehet regisztrálni, viszont azoknak a tesztelését is elvégzik, akik előzetesen nem regisztráltak.

A tesztelést a szakképzési intézményekre is kiterjesztették, annak ellenére, hogy ezen intézményeknek az újranyitása január 11-e előtt nem valószínű – tette hozzá Maruzsa Zoltán.

Eddig mintegy 2400 pedagógus jelentkezett tesztelésre, de azt is letesztelik, aki előzetesen nem regisztrált.

A tesztelési lehetőséget azért biztosítja a minisztérium, hogy azok a szükséges konzultációk után biztonságosan történhessenek.

Az elmúlt 24 órában 382 személy ellen intézkedtek a rendőrök, mivel megszegték a kijárási tilalma. Jelenleg 2943 hatósági házi karantén van érvényben – számolt be Gál Kristóf, a BRFK szóvivője.

Keddig újabb 902 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 317 571 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 131 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9292 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 138 365 fő, az aktív fertőzöttek száma 169 914 főre csökkent – mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) osztályvezetője.

A hétfői napon újabb több mint 250 egészségügyi dolgozó kapta meg a koronavírus elleni vakcinát, ezzel összesen már közel 1400 egészségügyi munkatárs esett túl a koronavírus elleni kétkomponensű oltóanyag első vakcinájának felvételén.

Galgóczi Ágnes felhívta a figyelmet, hogy a védőoltásokkal kapcsolatban több álhír, rémhír is megjelent az elmúlt napokban. De nem a védőoltástól kell félni, hanem a megfertőződéstől – hangsúlyozta.

Elmondta, hogy a Pfizer által kifejlesztett oltóanyag mRNS-t tartalmaz, vagyis nem tartalmazza a vírus legyengített változatát, épp ezért a koronavírus "tüskéi" ellen lép fel.

A védőoltás beadása után mindenki kap egy oltási könyvet, amelyben szerepel, hogy megkapta a koronavírus elleni vakcinát és az is, hogy mikor kell megkapnia a második adagot – válaszolta újságírói kérdésre Galgóczi Ágnes.

A védettség kialakulásához ugyanis két adag vakcinára van szükség, amelyek beadása között 21-24 napnak kell eltelnie. Természetesen ez idő alatt is be kell tartani a higiénés szabályokat – hangsúlyozta az NNK osztályvezetője.

Galgóczi Ágnes azt is elmondta, hogy a Pfizer-Biontech oltóanyaga beadható, sőt ajánlott is a krónikus betegeknek. Hozzátette azonban, hogy a várandós édesanyáknak nem ajánlott a védőoltás, miként azoknak sem, akik allergiásak az oltóanyag valamely alkotóelemére.

 

Forrás: hirado.hu