Indul a szabadtéri szezon - kezdődik a kispályás bajnokság tavaszi idénye

Március elején egy Szuperdöntővel véget ért a kispályás terembajnokság, a napokban pedig már megkezdődik a szabadtéri szezon. Egyelőre nem a bajnoksággal, hanem egy rávezető tornával. 27 csapat nevezett melyek három csoportban körmérkőzéses formában harcolnak a továbbjutásért, majd jönnek a helyosztók. Mindez jó felkészülési lehetőséget is jelent az együtteseknek az április 1-jén induló tavaszi idény előtt. A csapatoknál voltak változások a keretekben.

- Természetesen vannak mozgások az együtteseknél, vannak akik más városba költöztek, vagy befejezik a futballt, helyükre újak érkeznek. De csapat nem szűnt meg, viszont már most szeretném kérni azokat a gárdákat akik a 2019/2020-as idényre szeretnének nevezni, hogy jelezzék részvételi szándékukat. Jelenleg 117 csapat indul a bajnokságban – mondta Dajka László főszervező.

A terembajnoksághoz hasonlóan ősszel szabadtéren is nagyon sportszerűek voltak a játékosok, és a szervezők abban bíznak, ez tavasszal sem változik. Az ország egyik legrangosabb szabadidős rendezvénye a nyíregyházi kispályás bajnokság, melyben évek óta több mint száz gárda küzd a helyezésekért a Városi Stadionban. A közelmúltban több beruházás is történt a létesítményeket illetően, így jobb körülmények várják a labdarúgókat, és a villanyvilágításnak köszönhetően késő estig rendezhetnek találkozókat.