Ilyen Tirpák Fesztivál még nem volt! - Még a Nyíregyházi Televízió munkatársainál is ebédelhet
A fesztivál történetében első alkalommal a Nyíregyházi Televízió stábja is fakanalat ragadott, hogy a kollégák megmutassák: nem csupán a kamerák bűvöléséhez értenek. Mivel minden évben ott sertepertéltek az üstöknél és a tepsiknél, komoly tapasztalatot szereztek abban, hogyan kell a legfinomabb ételeket elkészíteni. Ma hagyományos csülökpörköltre várják az ínyenceket.
Bár nem éppen a szívük csücske, ma az újságírók is szoktalanul korán ébredtek. A Nyíregyházi Televízió stábja ugyanis már hajnalban a Kossuth téren kezdett. Díszítettek, serénykedtek és megkezdték feldolgozni azt a csodás, péntek délután levágott, 120 kiló körüli, geszterédi illetőségű sertést, amelynek pörköltje jó eséllyel pontosan a kedves Olvasó éhségét csillapítja majd!

A csapat ráadásul felkérte az idén Életműdíjjal kitüntetett és idén nyugdíjba vonult Boronkay Feri bácsit, volna szíves csekély 300 adagot főzni a legendás csülökpörköltjéből. A válasz valahogy így hangzott: „Ha kapok segítséget, akkor hogy a viharba ne?”

A segítség meg is érkezett: a tévé legszebb, legszorgosabb, legéletrevalóbb lányai vállalták a világraszóló kukta szerepét, na meg Rutkai Áron, operatőr-vágó, aki gyakorló vadászként jól bírja a korán kelést.

Aki arra jár, már talán érezheti, hogy a Nyíregyházi Televíziónál nem csupán a Híradó nem játék, hanem a 300 adagosra tervezett csülökpörkölt sem. Arra kérünk minden éhes nyíregyházit, jöjjön el a Tirpák Fesztiválra, vásároljon kóstolójegyet, és kóstolja meg a csülökpörköltünket, amely ugyanúgy készül, mint a műsoraink: szívből!


