Igazi pihenőövezetté válik a Benczúr és Bessenyei tér

Igazi pihenőövezetté válik a Benczúr és Bessenyei tér
Igazi pihenőövezetté válik a Benczúr és Bessenyei tér

Mérföldkőhöz érkezett a Benczúr-Bessenyei terek körüli utak és járdák rekonstrukciójának kivitelezése. Szerdai lapzártánk idején az volt a terv, hogy a hét második felében elkezdik az aszfaltozást, teljes útzár mellett, amit kizárólag az időjárás befolyásolhatott. Viszont akik a megújult szakaszon autóznak majd, érzékelhetik, hogy a Kulturális Negyed jellegének megfelelően, a felfrissített pihenőparkok környezete lassabb haladást tesz majd lehetővé. Az alábbiakban átnézzük a teljes programot az önkormányzat pályázatok és projektmenedzsment refera­túrájának információi alapján.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata hazai támogatási forrásból valósítja meg az infrastrukturális fejlesztések keretében a Benczúr-Bessenyei tér körüli úthálózat és járdák rekonstrukcióját. A kivitelezés 2020. június 15-étõl várhatóan 2020. év végéig tart. A mintegy 393 millió forint összegű munkálatok során a park korábban kialakított koncepciójához illeszkedő közlekedési létesítmények átépítésére, valamint a szükség szerinti csapadékvíz-elvezetési létesítmények megvalósítására kerül sor.

Cél a forgalomcsillapítás

A munkálatok során az út nyomvonalában elhúzások és magassági küszöbökkel kialakított gyalogos átvezetések születnek. Ezzel egy forgalomcsillapított, minden közlekedő számára biztonságosabb, valamint hosszú távon fenntarthatóbb és élhetőbb környezet megvalósítását célozzák. A magassági küszöböket a gyalogos átvezetési pontoknál térkőburkolattal, az utak egyéb részeit pedig aszfaltburkolattal alakítják ki. Tekintettel arra, hogy az épületek melletti járdák vegyes anyaghasználatúak és állapotúak voltak a beruházást megelőzően, ezért homogén, akadálymentes térkő járdaburkolat készül a beruházás keretében.

Előzmény: Zöld Város program a két téren

A Zöld Város ma már sokkal többet jelent, tágabban értelmezve egy projektnél, de tény, hogy ezen a néven futott egy olyan, uniós támogatással megvalósított program, melynek – a Bujtosi Városliget, a Pazonyi tér s az Arany János utca mellett – a fő beavatkozási területe e Benczúr és Bessenyei tér volt. Mivel a témában korábban részletes cikkek születtek, csak röviden idézzük fel, hogy ennek keretében készült el például a látványos és kedvelt szökőkút a színház előtt, teljesen felfrissült az elöregedett növényzet. Megújult az ikonikus Vénusz szobor, okospad szolgálja a kényelmet (nem csak a fiatalokét), a rekortán­pálya a kocogók mellett a környező oktatási intézmények testnevelésóráit is szolgálja, s mindig van élet az új, különleges elemekkel teli játszótéren, amely mellett mosdó is helyet kapott.

Változik a forgalmi rend

A parkokat határoló utak meglévő utakhoz (Bethlen Gábor u., Széchenyi u. és Kiss Ernő u., Báthori u.) történő csatlakozásainál a meglévő forgalmi rendet tartották meg. A felújítás eredményeként a Színház utca és Malom utca forgalmi iránya megváltozik oly módon, hogy a Színház utca a Bessenyei tér irányába, a Malom utca a Bessenyei tér felől lesz egyirányú. A forgalmi rend változása és a kiemelt küszöbök kialakítása mellett a tereket körülölelő utak 30 km/h sebességű zónává alakulnak, melyek a forgalom csillapítását és a park rekreációs funkciójának növelését eredményezik.

Útinformációk: kezdődhet az aszfaltozás

A Városháza Sajtószolgálat által kiadott közlemény szerint a kivitelezés jelenlegi szakaszában (az időjárás függvényében) október 15–20. között két ütemben aszfaltozási munkálatokat végeznek. A Bessenyei tér keleti oldalán (Kormányhivatal Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Osztály felőli oldal) október 15-én és 16-án, míg a Benczúr tér nyugati oldalán (Kölcsey Ferenc Gimnázium felőli oldal) október 19-én és 20-án teljes útzár mellett végzik – ha az idő engedi. Az aszfaltozás idejére az érintett utcákba mindkét irányból behajtani tilos. Az aszfaltozási munkák végeztével feloldják a behajtási korlátozásokat, munkavégzés, valamint 30 km/h-s sebességkorlátozások érvényben tartása mellett biztosítottá válik ezen utcák megközelítése.

A Benczúr tér Jósa András Múzeum felőli oldalán a Benczúr tér 20. sz. előtti útépítési munkálatok miatt  mindkét irányból zsákutcaként üzemel, az utca gépjárművel történő megközelítése célforgalom céljából a Kiss Ernő és a Széchenyi utca irányából is biztosított, zsákutca, kétirányú forgalom, 30 km/h-s sebességkorlátozás, megállni tilos, valamint útszűkület jelzések mellett. A korlátozások itt várhatóan egy hétig lesznek érvényben.

A Bessenyei tér Móricz Zsigmond Színház felőli oldalán az útépítési munkálatokat továbbra is teljes útlezárás mellett végzik. Ez az oldal gépjárművel átmenetileg nem megközelíthető. A Színház utca továbbra is zsákutca, megközelítése kétirányú forgalom, illetve 30 km/h-s sebességkorlátozás mellett biztosított. A korlátozások itt várhatóan november végéig lesznek érvényben. A sajtószolgálat javaslata szerint, aki teheti, válasszon másik útvonalat! Egyben köszönik a gépjárművezetők, az arra közlekedő gyalogosok türelmét és megértését. Az aktuális munkálatokról és az azzal járó forgalomkorlátozásról, vagy azok feloldásáról folyamatosan tájékoztatást adunk – a nyiregyhaza.hu városi webportálon és a Nyíregyházi Televízió Híradójában is.

Kulturális Negyed a belvárosban

A Kulturális Negyed fogalom bevezetése dr. Kovács Ferenc polgármesterhez köthető, s alapja a meglévő értékek, valamint a rengeteg fejlesztés által újragondolt, megszépült, megújult térkomplexum, melynek számos látnivalója, akár turisztikai attrakciója is van – illetve lesz, mert néhány még készül. Az egyik oldalon ott van a Modern Városok Program keretében teljesen modernizált Rózsakert Szabadtéri Színpad, a nemrég az Év Múzeumának megválasztott Jósa András Múzeum (mely nemsokára egy újabb, várhatóan sokakat vonzó nagytárlattal várja a látogatókat: érkezik a Rippl-Rónai-kiállítás), a másik oldalon pedig a Móricz Zsigmond Színház, s a szomszédságában a jövőre elkészülő Szindbád (a volt helyőrségi), valamint a Kállay Gyűjtemény mellett a vadonatúj, digitális elemekkel is csalogató várostörténeti kiállítást is magában foglaló Kállay-ház. A tér ezen sarkán pedig már letették a  Görögkatolikus Egyházművészeti Múzeum és Szent Atanáz Tanulmányi Ház épületének  alapkövét, s persze ne feledkezzünk meg az oktatási-nevelési intézményekről: (felújított) óvodáról, általános és középiskolákról. Mint dr. Kovács Ferenc fogalmaz: – Régi álmom volt, hogy legyen egy Kulturális Negyede Nyíregyházának. Még két évvel ezelőtt is kicsit megmosolyogtak, mára azonban szépen körvonalazódik és örömmel hallom vissza, hogy sokan látják ugyanígy. Nemcsak az figyelemre méltó, hogy mennyi fejlesztés történik a városunkban, hanem annak minősége, színvonala is, amire itt kitűnő példák vannak. Mindezek együttesen hozzájárulnak a kulturális turizmushoz, de a nyíregyháziak identitásának, lokálpatriotizmusának erősítéséhez is.