(Fotó: Szarka Lajos)

Idősügyi Tanács – Kétnapos lesz a Szépkorúak Sporttalálkozója, folytatódik a Digitális Kortalanság program

Ápr 1, 2025

Az Idősügyi Tanács legutóbbi ülésén a Digitális Kortalanság program, a Szépkorúak Sporttalálkozója és a Szépkorúak Akadémiája került középpontba. A nagy sikerű digitális kompetenciafejlesztő foglalkozások idén is folytatódnak, már várják a jelentkezőket. A jubileumi, 10. Szépkorúak Sporttalálkozója pedig újdonságként kétnapos lesz, ahol a résztvevők 8 sportágban és 23 versenyszámban mérhetik össze erejüket, miközben közösségi élményekkel is gazdagodhatnak.

 

A Digitális Kortalanság, a Szépkorúak Sporttalálkozója, valamint a városvezetés és a Váci Mihály Kulturális Központ közös szervezésében megvalósuló Szépkorúak Akadémiája programsorozat szerepelt az Idősügyi Tanács főbb témái között. Legutóbbi ülésüket hétfőn tartották a városháza Bencs termében, ahol Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere köszöntötte az összegyűlt tagokat és meghívott vendégeket.

Digitális Kortalanság – Folytatódnak a népszerű foglalkozások

Első napirendi pontként a tavaly nagy érdeklődésnek örvendő Digitális Kortalanság programról egyeztettek a jelenlévők. Az ülésen Béres Edina, a Digitális Tudásközpont vezetője is részt vett, aki kiemelte, az előző évben 18 tizenkét fős csoport vett részt a digitális kompetenciákat fejlesztő foglalkozásokon, melyek idén is folytatódnak.

– Közkívánatra idén is folytatjuk a Digitális Kortalanság foglalkozásait, méghozzá az elmúlt év tapasztalatai és visszajelzései alapján továbbfejlesztett formában. Az érdeklődők ezúttal három különböző foglalkozás közül választhatnak. Továbbra is elérhető marad a teljesen kezdőknek szóló alapfoglalkozás, amely két alkalomból áll, emellett külön tematikát kapott az Ügyfélkapu használatával foglalkozó egynapos képzés, ahol a legfrissebb változásokkal is megismertetjük a résztvevőket, beleértve az Ügyfélkapu+ és a Digitális Állampolgárság rendszerét. A harmadik, teljesen új foglalkozás az okostelefonok és tabletek használatáról szól, amelyet kifejezetten a szépkorúak kérésére alakítottunk ki, hiszen a tavalyi évben sokan jelezték, hogy szeretnék még hatékonyabban kihasználni készülékeik lehetőségeit – részletezte a programot Béres Edina, a Digitális Tudásközpont vezetője.

Béres Edina arról is beszámolt, a tervek szerint áprilisban már elkezdődnek a foglalkozások, regisztrálni pedig már lehet a 06-42/512-974-es telefonszámon.

Szépkorúak Sporttalálkozója – Jubileumi rendezvény két napon át

Az ülés másik kiemelt témája az immár 10. alkalommal megvalósuló Szépkorúak Sporttalálkozója volt. Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője az eseményen felhívta a szépkorúak figyelmét a május elsejei Fitt-Város programra is, ahogy fogalmazott, bemelegítésnek kiváló alkalom a rendezvény, hiszen számos sportélményt ki lehet próbálni. A Szépkorúak Sporttalálkozója idén több meglepetést is tartogat – erről már Dajka László, a Sportcentrum programfelelőse számolt be. A legnagyobb újdonság, hogy ebben az évben már két napon át várják a mozogni vágyó szépkorúakat, hiszen a május 22-ei, Atlétikai Centrumban rendezett fő napot megelőzi egy május 21-ei program, melynek a Városi Stadion ad helyet.

Idén a Városi Stadion is bekapcsolódik az eseménybe, hiszen szeretnénk újra beépíteni a versenyszámok közé a tekét és a kosárra dobást. Erre május 21-én, 9:00 és 12:00 között lesz lehetőség, és körülbelül 150 résztvevőt várunk, hiszen ezek a sportágak nagy népszerűségnek örvendenek a szépkorúak körében. Az atlétikai versenyszámok változatlanul megmaradnak, akárcsak az ügyességi, játékos sportvetélkedők. Az atlétikai versenyeken különböző férfi és női számokban, 100 és 400 méteren mérhetik össze erejüket a résztvevők, míg az ügyességi vetélkedőre legalább 10 klub nevezésére számítunk. Emellett sakk és asztalitenisz is színesíti a programot. Az atlétika továbbra is a találkozó egyik fő eleme lesz, és reményeim szerint mintegy 700 fő vesz majd részt az eseményen. Minden alkalommal fantasztikus hangulatban telik a nap, és a szépkorúak mindig nagyszerű élményekkel gazdagodnak – hangsúlyozta Dajka László, a Nyíregyházi Sportcentrum programfelelőse.

Atlétika, ügyességi vetélkedők és közösségi élmény

Az eseményen a szépkorúak összesen 8 sportágban és 23 versenyszámban tehetik próbára magukat, ahol nemcsak díjazásban részesülnek, hanem egy közös ebéden is vendégül látják őket. Dajka László kiemelte, hogy a Szépkorúak Sporttalálkozója nem csupán a mozgás miatt fontos, hanem a visszajelzések alapján kiváló közösségi élményt is nyújt az idősebb korosztály számára. Az Idősügyi Tanács tagjai nagy izgalommal várják az eseményt, amit a testület frissen újraválasztott titkára, Telepóczkyné Farkas Márta is megerősített.

Elérhetőbb kapcsolattartás a szépkorúakkal

Emellett arról is beszámolt, hogy terveik között szerepel egy olyan fórum vagy találkozóhely kialakítása, amely lehetőséget biztosítana a szépkorúak számára, hogy könnyebben megvitathassák a felmerülő kérdéseket.

– Szeretnénk újra felvetni annak lehetőségét, hogy az idősek milyen módon érhetnek el minket. Korábban havonta egyszer találkozhattunk a könyvtár előterében, de az utóbbi időben csökkent az érdeklődés. Most azon dolgozunk, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást arra, hogyan érhetjük el azokat az időseket, akik nem tartoznak semmilyen szervezethez, és így nehezebben tudják felvenni velünk a kapcsolatot. Természetesen engem személyesen is meg lehet keresni, a telefonszámom is nyilvános, és örömmel tapasztalom, hogy a szépkorúak bizalommal fordulnak hozzám. Ugyanakkor szeretnénk egy olyan lehetőséget biztosítani, ahol bárki bármikor bejöhet, és elmondhatja a javaslatait, kéréseit, amelyeket továbbíthatunk az önkormányzat és a polgármesteri hivatal felé – emelte ki Telepóczkyné Farkas Márta, az Idősügyi Tanács titkára.

Szépkorúak Akadémiája – Érdekesebbnél érdekesebb előadásokkal készülnek a szervezők

Izgalmas időszak vár tehát a nyíregyházi szépkorúakra, mind a mozgás, mind a digitális fejlődés terén. Április 9-e és június 18-a között pedig a Kelet-Magyarországi Szépkorúak Akadémiája ismét érdekfeszítő és értékes előadásokkal várja az érdeklődőket. A tavaszi programok során neves szakemberek és elismert előadók segítségével járják majd körül az időskor testi-lelki jólétének megőrzését, a kulturális értékek szerepét, valamint a biztonságos közlekedés kérdéseit is.

Kapcsolódó galéria

Idősügyi Tanács ülése a Városházán - 20250331

Előző hír
Erre még da Vinci is csettintene! – Nyíregyházán tesztelik a legmodernebb robotsebészeti rendszert
Következő hír
Vöröskereszt Sportnap – Egy nap az egészségért és közösségért!

Kapcsolódó híreink