Idős nőt rabolt ki
A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást Á. József 45 éves nyíregyházi lakos ellen. A férfi 2016. október 3-án az éjszakai órákban bekopogtatott egy Nyíregyháza külterületén élő idős asszony házába, aki az idegennek ajtót nyitott. A férfi azonnal lekapcsolta a villanyt a lakásban, majd egy késsel megfenyegette a 64 éves sértettet, ha nem adja át neki a nyugdíját, akkor megöli. Az idős asszony ijedtségében elővette a szobából a borítékját, amiben a megtakarított pénzét tartotta. A támadó kevesellte az összeget, majd tovább erőszakoskodott a sértettel, és egy késsel meg is sebezte a kézfejét, aki a fenyegetések hatására egy újabb borítékot adott át a férfinak. A gyanúsított csak ezután távozott a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően széles körű adatgyűjtést végeztek és az elkövető mielőbbi kézre kerítése érdekében még nyomkövető kutyát is indítottak. A bevezetett nyomozati cselekmények hamar eredményre vezettek. A rendőrök a feltételezett tettest néhány órán belül egy nyíregyházi lakásban elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként kihallgatták. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozóhatóság a gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

police.hu