Ideiglenes rend – Felkészültek a mindenszenteki időszakra az Északi temetőben
Mindenszentek idején meghosszabbított nyitvatartással és ideiglenes renddel várják a látogatókat az Északi temetőben. A rendőrség és a polgárőrség segíti a forgalom irányítását és a biztonság fenntartását, a temetkezési társaság pedig ügyeletet biztosít. November 1-jén délelőtt még be lehet hajtani autóval, később azonban már csak gyalogosan közlekedhetnek a sírkertben. A hétvégén kegyeleti kiállítás és megemlékezés is várja az emlékezőket.
November 1-jén, mindenszentek napján a katolikus egyház minden szentre emlékezik, köztük azokra is, akiket név szerint nem ismerünk. Másnap, november 2-án, halottak napján az elhunytakról emlékezünk meg, ilyenkor virágot viszünk, gyertyát gyújtunk, és csendben gondolunk szeretteinkre. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. az elmúlt hetekben azon dolgozott, hogy a temetők rendezett és méltó környezetben fogadják a látogatókat. A hulladékszállítást sűrített járatokkal oldják meg, a lehullott leveleket folyamatosan gyűjtik, és az utolsó fűnyírást is elvégezték.
Ügyelet és hosszabb nyitvatartás
Mindenszentek idején az Északi temetőben idén is ideiglenes működési rend lesz érvényben.
„Ideiglenes működési rendet vezettünk be a nyíregyházi Északi temetőben. Ez elsősorban a nyitvatartási idő meghosszabbítását jelenti: október 27-e és november 2-a között reggel 7 és este 8 óra között látogatható a sírkert. November 3-ától pedig visszatérünk az évszaknak megfelelő, reggel 7 és délután 5 óra közötti nyitvatartáshoz. Ebben az időszakban a gondnokság is ügyeletet biztosít, különösen október 30-án, 31-én és november 1-jén állnak a látogatók rendelkezésére”
– hangsúlyozta Pénzes Tibor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetője.
Figyelnek a rendre és a biztonságra
A sírköves munkák október 23. és 26., valamint október 30. és november 2. között szünetelnek. A rendőrség és a polgárőrség mindenszentek idején fokozottan ügyel a forgalomra és a látogatók biztonságára. Az Északi temető négy kapun keresztül közelíthető meg, zárás után azonban csak a Pazonyi úti teherportán lehet távozni, ahol éjjel-nappal portaszolgálat működik. Kutyát bevinni továbbra sem szabad, kivéve a segítő és vakvezető kutyákat, igazolással.
Változik a behajtás rendje is
November 1-jén ingyenes lesz a behajtás, de 11 óráig minden járműnek el kell hagynia a temetőt.
„A reggeli behajtás lehetősége elsősorban az idősek és a mozgáskorlátozottak számára biztosít kényelmes és biztonságos látogatást. Délelőtt 11 óráig lehet autóval behajtani a temetőbe, ezt követően már csak gyalogosan lehet közlekedni a sírkertben, a biztonságos forgalom érdekében. Emellett programokat is szervezünk: november 1-jén a Korányi úti ravatalozóban kegyeleti kiállítást rendezünk, amelyre minden látogatót és érdeklődőt szeretettel várunk”
– tette hozzá az ügyvezető.
Másnap, november 2-án 15 órakor a Hősök temetőjében mécsesgyújtással egybekötött megemlékezést tartanak, ahol 2800 gyertya ég majd az első világháborúban elesett katonák emlékére. Az istentiszteletet Kovács Erzsébet evangélikus lelkész vezeti.


