I. Nyíregyháza Rally – Ránk figyel az ország, 15 ezer nézőre számítanak péntektől

Az I. Nyíregyháza Rally igazi kuriózum lesz, hiszen most rendezik meg először. A tét pedig nem kicsi! Ez lesz az országos bajnoki zárófutam. Az abszolút győztesnek járó címért az összetettben vezető Turán Frigyes–Bagaméri László páros, a második helyezett Vincze Ferenc–Igor Bacigál kettős, valamint a Hadik András–Deák Attila duó küzd majd meg, de matematikailag még akár többen is esélyesek.

„A rali oda megy, ahol szeretik”

Oláh Gyárfás, a Nemzeti Autósport Szövetség elnöke az eseményt megelőző sajtótájékoztatón kiemelte, a rali oda megy, ahol szeretik. Nyíregyházán pedig bebizonyosodott, itt helye van a versenynek. A városvezetés támogatta törekvéseiket, segítette az együttműködést a helyi hatóságokkal, és a lakosság részéről is nagy az érdeklődés. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy útjára indítják Nyíregyháza Megyei Jogú Város és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség közös vándorserlegét, a Nyíregyháza Rally vándorserleget, amit most már minden évben az abszolút győztes páros vehet majd át. Az elnök hangsúlyozta, ez is bizonyítja, hogy a várossal hosszú távú terveik vannak a ralit illetően.

Hadik András

Hadik András – bajnoki esélyes, Mecsek Rally-győztes elmondta:

Szoros és kemény versenyre számítok, hiszen kicsit több lesz a gyorsasági szakasz, mint amit Magyarországon megszokhattunk. Bár az előrejelzések szerint napsütéses idő várható, a párával minden bizonnyal számolnunk kell majd, vagyis nehéz lesz tökéletes gumira számítani.

Turán Frigyes

Turán Frigyes – bajnoki esélyes kiemelte:

Itt nem lehet majd taktikázni, minden attól függ, hogy ki mennyire lesz bátor. A maximumot fogjuk kihozni magunkból. A mádi gyorsasági szakasz fenomenális lesz. A német rali vb köszön vissza. Számunkra az is fontos, hogy a versennyel a nézőket kiszolgáljuk. Ez a mezőny képes lesz arra, hogy szórakoztassa a nézőket.

Fontos stratégiai lépés

Dr. Kovács Ferenc polgármester hozzátette, öröm és megtiszteltetés, hogy ilyen rangos eseménynek adhat otthont Nyíregyháza, az pedig büszkeségre ad okot, hogy rangos nevek szállnak harcba a bajnoki címért. Ifj. Érdi Tibor kétszeres ERC2-es bajnok kilenc év után itt indul először ismét hazai ralin, és két legendás magyar ralis, ifj. Tóth János és Bútor Róbert is rajthoz áll (a szerk.).

Kijelenthetjük, Nyíregyháza készen áll. 10–15 ezer érdeklődőre számítunk, ami a szervezőknek is óriási feladat és kihívás. Mivel a verseny miatt a közlekedésben fennakadások lesznek, a nyíregyháziak megértését és türelmét kérjük. Az I. Nyíregyháza Rally sikeres lebonyolítása hosszú távon egy nagyon fontos stratégiai lépést jelenthet. Egyben jó felvezetése annak, hogy kormánydöntés született arról még szeptemberben: multifunkciós autó- és motorsport aréna épülhet a városban.

Grandiózus rendezvény lesz

Az I. Nyíregyháza Rally egy grandiózus rendezvény lesz.

– erről már Adamovits Márk, a verseny főrendezője beszélt.

Ami a számokat illeti: 600 ember dolgozik majd a verseny sikeres lebonyolításán, 26 km a leghosszabb gyorsasági szakasz és 52 önkormányzattal állnak kapcsolatban a szervezők. A Nyíregyházát érintő belvárosi szakaszok mellett ugyanis még további 113 kilométer hosszú szakaszt lezárnak a Zemplénben, ahol szombattól a gyorsaságik folytatódnak.

Potenciális turisták érkezhetnek

A szervezők szerint ezzel a rendezvénnyel potenciális turisták érkeznek majd Nyíregyházára. A hétvégére gyakorlatilag az összes szálláshely elfogyott a szabolcsi megyeszékhelyen.

Bár mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nemzetközi megfigyelők elégedettek legyenek a verseny lebonyolításával, a biztonságra és a nézői igények kiszolgálására fókuszálunk. Úgynevezett szurkolói pontokat alakítunk ki, ahol a közönség biztonságban elhelyezhető, és a közelben büfét, mosdókat, lelátót alakítunk ki, valamint kivetítőn követhetik az eseményeket. A célunk az, hogy a lakosságot minél közelebb hozzuk a versenyhez és a versenyautókhoz.

– fejtette ki Őry Tamás, a rendezvény társrendezője, hozzátéve, pénteken egy több mint 8 kilométeres városi gyorsasági szakaszra kerül sor Nyíregyházán, ami lezárásokkal jár, ugyanakkor bárki díjmentesen megtekintheti. Szombat-vasárnapra egységesen 2500 forintba kerül a belépő, amellyel mindkét nap összes gyorsasági szakasza látható.

Óriási kivetítőn is nézhetik

Szombaton egy teljes gyorsasági szakaszt – a mádi borvidéken rendezik meg, a szőlők között – élőben közvetítenek a Kossuth téren.

Az I. Nyíregyháza Rally pénteken 17.00-kor veszi kezdetét a rajtceremóniával. Ezen a napon nem kell fizetni a NYÍRVV Nonprofit Kft. által üzemeltetett parkolókban.

A szervizparkot érintő változások

Az I. Nyíregyháza Rally szervizparkja a Tokaji úti Vásártéren lesz. November 8-án, 9-én és 10-én a Nagybani zöldség-gyümölcs piacot változatlanul megrendezik. Helyszíne az Acél utca felől megközelíthető, úgynevezett „Állatvásár” területe. Nyitás a megszokottak szerint 5 óra. November 11-én, vasárnap az autópiac elmarad. November 8-9-10-11-én az Iparcikk piac árusainak a Vásártér területére a behajtás a megszokottak szerint történik. A Városüzemeltető cég kérésére a vásárló szándékkal érkezők november 9-10-11-én a Vásártér területét lehetőség szerint gyalogosan közelítsék meg, a gépjárművekkel a Tokaji út környező parkolóiban igyekezzenek megállni. Kérik a látogatókat, hogy a megváltozott forgalmi rendnek megfelelően közlekedjenek!

Útlezárások pénteken

Az I. Nyíregyháza Rally miatt a város több pontján forgalomelterelések és útlezárások várhatóak pénteken 13 órától 21 óráig.

A verseny ideje alatt nem lehet behajtani:

– a Hunyadi utcára a Pazonyi út–László utca–Ferenc körút irányából,
– a Belső körútra a László utcáról,
– a Szegfű utcára a László utcáról, illetve az Inczédy sorról, valamint a Szegfű utca pláza felőli részéről,
– az Inczédy sorról a Bujtos utcára,
– a Bocskai utcára az Inczédy sorról, illetve a Bocskai utca kórház felőli részéről,
– a Luther utcára a Debreceni út, az Eötvös és a Kereszt utcák irányából,
– a Szarvas utcára az Arany János utca irányából,
– a Széchenyi utcára a Benczúr Gyula tértől,
– a Bethlen Gábor utcára a Bessenyei tértől,
– a Vay Ádám körútra a Rákóczi, illetve a Kossuth utca irányából,
– az Egyház utcára a Bethlen Gábor utca felől,
– a Síp utcára a Vay Ádám krt., a Rákóczi, illetve a Kossuth utca irányából,
– a Dózsa György utcára a Ferenc krt., a Korányi Frigyes utca, illetve a Pazonyi tér felől,
– a Kürt utcában 13–21 óráig ideiglenes forgalmirend-változás lép életbe, a Kereszt utcából a behajtás engedélyezve lesz.

A lezárással érintett útszakaszokon a forgalmat rendőrök irányítják. Felhívják az állampolgárok figyelmét, hogy a verseny útvonalára senki sem engedhető be, de a környező utcákba a rendőr vagy a biztosító személyzet tagja – a lakcímkártya bemutatása ellenében – az ott lakókat, valamint indokolt esetben az oda érkezőket beengedi.
Kérnek mindenkit, hogy a verseny napján 13 és 21 óra között a belvárost csak gyalogosan közelítsék meg, a járművek közlekedésére a körutat és az azon kívül eső útszakaszokat használják!

Az útlezárás ideje alatt – előreláthatólag 13 és 21 óra között – azon helyi és helyközi autóbuszjáratok, amelyek útvonala érinti a rally útvonalát, terelő útvonalon közlekednek (bővebben: emkk.hu és nyiregyhaza.hu).

 

Bruszel Dóra