A hétvégén rendezik megyénkben az V. HUN-IOR Kupa utánpótlás kézilabda tornát. Az eseményre határon túlról is érkeznek csapatok. Összesen 30 együttes lép pályára.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében rendezik az egyik legrangosabb nemzetközi utánpótlás kézilabda viadalt. Az 5. HUNIOR Kupa ezúttal is nemzetközi, Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából is jön együttes. Összesen 30 csapat nevezett, és 500 sportoló illetve kísérő érkezik a megyébe a hétvégén, a találkozókat pedig több korosztályban rendezik, ami az együttesek felkészülését segítheti. Nyíregyházán, Kisvárdán és Gyulaházán lépnek pályára a csapatok, melyek már maguktól jelentkeznek.
- Az elmúlt években olyan sportkapcsolatot tudtunk kiépíteni határon túli csapatokkal, hogy már várják a tornát, sőt időpontot is javasolnak a megrendezésére. A magyar gárdák közül a Kecskemét és a Mezőkövesd rendre kiemelkedő teljesítményt nyújt, most is várhatóan erős együttessel érkeznek - mondta Dr. Tordai Ilona a Megyei Kézilabda Szövetség elnöke.
A megyét a Kisvárda, a Nyíregyházi SC, és a Kölcsey DSE képviseli.
A HUNIOR Kupa a csapatok mellett a játékvezetőknek is jó felkészülési lehetőséget nyújt. Nemzetközi mérkőzéseken bíráskodhatnak. A harminc együttes logisztikai szempontból komoly kihívást jelent a szervezőknek.
- A csapatok nagy örömmel jönnek, már hónapokkal ezelőtt küldenek üzeneteket, telefonálnak, hogy mire számíthatnak. Az ország második legrangosabb utánpótlás tornája, és a visszatérőkön túl mindig vannak új együttesek is - mondta Márkus Gizella, a Megyei Kézilabda Szövetség irodavezetője.
Nem ez lesz az egyetlen rangos utánpótlás kézilabda esemény idén a megyében, mivel nyáron itt rendezik az összevont labdajáték diákolimpia országos döntőjét. A HUNIOR Kupa helyosztóit, illetve a döntőt a lányoknál és a fiúknál is vasárnap Kisvárdán rendezik.