Hosszabbítás - Toma György 2028-ig a Szpari játékosa
Toma György marad a Szpari játékosa! A középpályással szerződést hosszabbított a Nyíregyháza Spartacus!

A labdarúgó három éve érkezett Győrből, tagja volt NB-II-es bajnokcsapatnak, majd az élvonalban is rendre lehetőséget kapott. A Ferencváros ellen megszerezte első NB-I-es gólját is, idén több mint 1400 percet játszott a Spartacusban.
Örülök, hogy továbbra is a Nyíregyháza játékosa leszek. Úgy gondolom, hogy három sikeres évet töltöttem a csapatban, és az a célom, hogy a Szparival a jövőben is az élvonalban szerepeljünk. Mindent megteszek majd ezért. Köszönöm a klubnak a bizalmat - mondta Toma György.
Toma György szerződését 2028-ig hosszabbították meg a felek.
Toma György azok közé tartozik, akiket érkezésem után az elsők között szerződtettünk, a győriekkel hajtottunk végre anno egy játékoscserét. Azóta is igazolja, hogy ez egy jó döntés volt, sok szép sikert éltünk át közösen. Már hónapokkal ezelőtt jeleztem felé, hogy a nyáron lejáró szerződését szeretnénk megújítani, amire hivatalosan ma kerülhetett sor. Örülök annak, hogy továbbra is nálunk folytatja, mert egy igazi csupaszív játékos, aki minden nap arra törekszik, hogy kihozza magából a maximumot - tette hozzá Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója.


