Honvéd kollégium Nyíregyházán – A tervekről egyeztettek a szakemberek a városházán

Honvéd kollégium Nyíregyházán – A tervekről egyeztettek a szakemberek a városházán

Nyolc-tíz új bentlakásos iskolát szeretne létrehozni a Magyar Honvédség, ezek egyike akár Nyíregyházán is működhetne. A Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára a város intézményeinek igazgatóival, illetve a szakképzési centrum vezetőjével is egyeztetett a lehetőségekről. A honvédség kadétprogramjához már 80 iskola csatlakozott, céljuk, hogy vonzóvá tegyék a fiatalok számára az egyenruhás pályát.

 

A honvédelmi nevelés egy átfogó program, azt szeretnék, hogy a fiatal korosztály egyre többet tudjon arról, hogy mit is jelent a honvédelem, mit csinálnak valójában a katonák itthon és külföldön a mindennapokban. Erre azért is van szükség, mert 2004. november 3-án leszerelt az utolsó sorkatona a Magyar Honvédségtől, azóta már csak hivatásosokból és szerződésesekből áll a hadsereg. A Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, ezzel elveszítették a közvetlen kapcsolatot a társadalommal, csak akkor értesülnek valamilyen negatív vagy pozitív hírről, ha az megjelenik a sajtóban, pedig a katonák mindennap teszik a dolgukat.

Honvédelmi nevelés

A háromszintű kadétképzésben vannak iskolák, ahol a honvédelmi alapismeretekből alap- vagy emelt szintű érettségit tehetnek a diákok, illetve van olyan intézmény is, ahol bentlakásos rendszerben folytathatják ezeket a tanulmányokat. Az elméleti képzésen túl, igyekeznek a gyakorlatra is nagyobb hangsúlyt fektetni, ami nagy előnyt jelent, ha az egyenruhás pályát választják.

„Nem titkolt szándékunk a toborzás, de nem ez a legfontosabb cél. A legfontosabb cél valóban az, hogy a fiatalok ismerjék meg a honvédelmet, szeressék meg a nemzetet, ismerjék meg azokat az értékeket, amit a magyar katonák több mint ezer év óta képviselnek és meggyőződésem, hogy a magyar emberek zöme is ugyanezeken az értékek alapján éli a mindennapjait. Aki csatlakozik ehhez a programhoz, az a hazaszeretetről, a pontosságról, a fegyelemről egy másik képet kap és meggyőződésem, hogy meg is változik egy kicsit” – nyilatkozta dr. Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára a nyíregyházi egyeztetés előtt.

A program még nem olyan régen indult, de országos szinten már 80 iskola bekapcsolódott, különböző szinteken.

Nyíregyháza mint lehetséges helyszín

Nyíregyháza az egyik legnagyobb magyar katonaváros és bár aktív alakulat jelenleg nincs, de az egyik területvédelmi ezred székhelye itt található.

„Folyamatosan monitorozzuk, hogy a megyéből mennyien érdeklődnek és ezért döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk idén egy honvéd kollégiumnak az elindítását itt, Nyíregyházán, hogy pontosan mikor és hol, ezért vagyok ma itt, ezért köszönet a polgármester úrnak és Ulrich Attila alpolgármester úrnak, hogy a különböző iskolák igazgatóival és a szakképzési centrum igazgatójával le tudunk ülni, hogy megbeszéljük azokat a lehetőségeket, hogy mikor, hol és milyen feltételekkel tudnánk elindítani itt a képzést, mert meggyőződésem, hogy itt nagyon gyorsan, szívesen fognak jelentkezni a fiatalok és a szülők engedik majd, hogy a gyerekek nálunk folytassák a tanulmányaikat” – tette hozzá a helyettes államtitkár.

A tervek szerint 2030-ig 8–10 új bentlakásos iskolát szeretnének működtetni. A Magyar Honvédségben a legfontosabb a lövész katona, belőlük kell a legtöbb, de szinte minden szakma megtalálható az egyenruhások között, van például orvos, jogász, adminisztrációs munkatársak és informatikusok is. A Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkárával egy hosszabb beszélgetést is láthatnak kedd este a Nyíregyháza Most című műsorunkban.