Hidegfront – Fontos jobban odafigyelni a betegségek elkerülésére

Szep 26, 2025

Megérkezett az őszi lehűlés, ezzel együtt különböző vírusos és meghűléses megbetegedések is visszatérnek. A hirtelen jött hideg ráadásul a krónikus betegeket is veszélyeztetheti. Ilyenkor érdemes jobban odafigyelni a megelőzésére.

Különböző kellemetlenségekkel jár a hideg időjárás

Megérkezett az igazi őszi időjárás, mely nemcsak a hideget hozza magával, hanem számos egyéb problémát is. A gyermekek szeptember elején visszatértek az intézményekbe, nagyobb közösségekbe járnak, így sokkal könnyebben terjednek a különböző vírusok is. Ehhez társul még a hideg időjárás, ennek hatására is gyakoribbá válnak a légúti megbetegedések. Szerkesztőségünknek dr. Gulyás Gábor háziorvos nyilatkozott az ősszel jelentkező betegségekről és a hidegfront okozta egyéb problémákról. Úgy fogalmazott, egyrészt ilyenkor a már általános vírussá vált Covid fertőzés is felerősödik, másfelől az időjárási frontoknak is lehetnek kedvezőtlen élettani hatásai.

– A szívérrendszerre, a tüdőre, az ízületekre, illetve a központi idegrendszerre is akár. A szívérrendszerre jellemző a vérnyomáskiugrás elsősorban, a stroke, illetve az infarktusrizikó is megnő ilyenkor, az erek szűkülete miatt. Továbbá magasabb a trombózis, véralvadási hajlam is. A légutakat illetően az asztmás és az úgynevezett COPD-s tünetek szoktak felerősödni: a fulladásos panaszok a krónikus légúti betegeknél

– fogalmazott a háziorvos.

A szakember hozzátette: a krónikus mozgásszervi problémákkal rendelkezők esetén felerősödhetnek az ízületi panaszok. A központi idegrendszer betegségei közül pedig a migrénes panaszok szoktak intenzívebben jelentkezni. A háziorvos hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy mindig a problémák megelőzésére törekedjünk. A különböző betegségcsoportokba tartozó érintettek figyeljenek a pontos gyógyszerszedésre, a vérnyomásukra, a migrénnel rendelkezők pihenjenek többet, és igyanak sok folyadékot. Az ízületi betegek pedig öltözzenek melegebben.

Fontos az oltások felvétele és a vitaminszedés

Dr. Gulyás Gábor az általános megbetegedések elkerülési lehetőségeiről is beszélt.

– Vitaminokkal tudjuk erősíteni az immunrendszert, jellemzően a C-vitamint mondanám, amit érdemes szedni. De igazából a fertőző betegségeket megelőzni maszkviseléssel lehetne – ez mondjuk vonatkozhat a légúti betegségekben szenvedőkre. A másik megelőzési lehetőség az a védőoltások felvétele, melyeknek még aktualitása nincs, de hamarosan az influenza vírus is jelentkezni fog, és a védőoltás jelentőségére hívnám fel a figyelmet

– folytatta dr. Gulyás Gábor.

A többi közönséges náthás vírus esetén, ha már megbetegedtünk, a legjobb, ha otthon maradunk és pihenünk – tette hozzá a háziorvos. A szakember szerint vitaminok esetén a D-vitaminok fogyasztása is ajánlott, mely fokozza az immunrendszer működését. Ha csak nem rendelkezünk olyan betegséggel, ami miatt nem javasolt a D-vitamin szedése, akkor az év minden időszakában érdemes rendszeresen szedni.

Előző hír
XIII. Civil Véradás – Újra véradók gyűltek össze a kormányhivatalban
Következő hír
Jön a Szelektív Szombat- Egy izgalmas nap az egész családnak

Kapcsolódó híreink