Hazai pályán a Nyíregyháza Spartacus - szerdán debütál az új induló

Két, győzelemmel rajtoló csapat talákozik Nyíregyházán a labdarúgó NB-II-ben. A Szpari a Budaörs, a Dorog a Vasas ellen nyert az első fordulóban. 

A találkozó előtt hallható először a Karmapirin zenekar által készített új induló. A nyíregyházi zenekar országosan is ismert, a közelmúltban egy lemezkiadóval kötöttek szerződést. Örömmel vállalták a felkérést, megtisztelőnek tartották, hogy elkészíthetik a Szpari új indulóját. A dalban szurkolók is aktívan részt vettek, és a Spartacus Torna Club tagjai is szerephez jutottak. Az énekes, Szakos Andrea a Megasztár 2012-es évadának második helyezettje. Ő énekli majd el az új indulót.    

A Spartacus Torna Club aerobikos lányai kísérik majd be a játékosokat, akik számos hazai és nemzetközi versenyen is jól szerepeltek az elmúlt hónapokban. Köszöntésekre is sor kerül. Az elmúlt szezon végén kértük szurkolóinkat, szavazzanak, melyik volt szerintük a tavasz legszebb Szpari találata. A legtöbb voksot Hornyák Marcell Cegléd elleni harmadik gólja kapta! Ebből az apropóból a Nyíregyháza Spartacus támadója egy díjat vehet át.

Túl van 100. mérkőzésén a Nyíregyháza Spartacus színeiben Kártik Bálint. A fiatal játékos az elmúlt három idényben alapembernek számított, rendszeresen a kezdőben kapott helyet. Ő is átvehet egy emlékplakettet a klub vezetésétől. 

Kovács Norbert számára emlékezetes volt az első találkozó, a Szpari saját nevelésű labdarúgója az utánpótlásból került a felnőtt kerethez, és a legutóbbi Budaörs elleni idegenbeli bajnokin megszerezte első NB-II-es találatát! 

A Nyíregyháza Spartacus - Dorog találkozó 17.30-kor kezdődik.