Hatvan év az építészet szolgálatában – Gyémántdiplomát kapott Kulcsár Attila
Hat évtizedes szakmai pályafutását ismerték el gyémántdiplomával a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Kulcsár Attila DLA Ybl-díjas és Inczédy György Életmű-díjas építészmérnöknek. A Nyíregyházához több mint hetven éve kötődő alkotó és felesége városunk és a vármegye számos meghatározó középületét és lakóházát tervezte meg. A szakember szerint az épületek nemcsak funkciót töltenek be, hanem történeteket is mesélnek – és egy város identitását is formálják.

A város arculatát is alakította
Kulcsár Attila 1953 óta él Nyíregyházán, építészmérnökként pedig közel hatvan éve dolgozik. Pályája során nemcsak tervezőként alkotott maradandót: huszonöt éven át oktatott a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, ahol tanszékvezetőként is tevékenykedett. Tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Építőművészek Szövetségének.
Azt vallja, hogy az építészet és a költészet közelebb áll egymáshoz, mint azt elsőre gondolnánk.
– Ez eléggé beszűkíti a tájékozódásomat: mindenről valamilyen építkezés jut az eszembe. A házak ritmusáról és egyediségéről pedig a költészet – fogalmazott.
Egyedi megoldás a Belső körúton
A nyíregyházi Belső körút egyik ikonikus épületének története jól példázza ezt a gondolkodást. Az eredeti elképzelések szerint a Debreceni Házgyár típuselemeiből épült volna fel az épület, ám Kulcsár Attila kezdeményezésére végül egy teljesen egyedi szerkezet valósult meg.
A ház különlegességét a vasbetonból készült beépített szekrényekre épülő tartószerkezet, az áttört loggiák, valamint a homlokzaton ma is jól látható lépcsőházi tornyok adják. Az építész szerint ezek a megoldások egyszerre szolgálták a gazdaságos kivitelezést és az egyedi városképi megjelenést.
Az épület másik oldalán kialakított közösségi torony pedig Le Corbusier híres marseille-i lakóházának gondolatát idézi. A szinteken közösségi teraszok, a negyedik emeleten pedig egykor még szalonnasütésre alkalmas tűzrakóhely is helyet kapott.

Az épületek is öregszenek
Az építész szerint sokan kérdezik tőle, miért válnak le az évtizedekkel ezelőtt készült Zsolnay-kerámia burkolatok egyes épületekről.
– Egyszerű a magyarázat: ezeknek az anyagoknak nagyjából ötven év volt a tervezett élettartamuk. Akkoriban ezt kevesen tudták
– mondta.
„Nagyon sok gyermekem él a városban”
Kulcsár Attila három lány édesapja és hét unoka nagypapája. Bár egyik gyermeke sem választotta az építészi hivatást, úgy érzi, mégis sok „gyermeke” maradt Nyíregyházán.
– Ha végigsétálok a városon, örömmel látom, hogy a három lányomon kívül még nagyon sok gyermekem köszön vissza rám az általam megálmodott és megtervezett épületek alakjában
– fogalmazott.
Ez a mondat talán a legjobban összefoglalja több mint fél évszázados munkásságát: egy építész számára a megtervezett házak nem csupán épületek, hanem a város életének és emlékezetének részei.


