Határtalan tudomány címmel rendeztek konferenciát a Nyíregyházi Egyetemen

Nov 8, 2018

A Nyíregyházi Egyetemen rendezték meg a Határtalan tudomány – a Magyar Nemzeti Bank szerepe a közgazdászképzés fejlesztésében című konferenciát. A helyszínválasztás nem volt véletlen, hiszen a közelmúltban a nyíregyházi felsőoktatási intézménnyel is kialakították az együttműködést. Dr. Dubéczi Zoltán a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója hangsúlyozta, hosszú évek óta próbálják segíteni a magyar közgazdasági és gazdálkodástudományi képzés színvonalának az emelését. Programjaikat egyetemi partnereikkel együtt valósítják meg.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

Bemutatták az MNB Oktatási Klubját is, amelyet azért hoztak létre, hogy a különböző programokban résztvevő oktatók, ösztöndíjasok és hallgatók egy platformon is tudjanak szerveződni, találkozni.

MNB támogatások

Vargáné Bosnyák Ildikó főiskolai tanár elmondta, a Magyar Nemzeti Bankkal való együttműködés fontos elem a Nyíregyházi Egyetem életében, lehetőség és egyben kihívás is. A támogatási szerződésben rögzítettek alapján támogatják a Gazdálkodástudományi Intézethez kapcsolódó kutatásokat és továbbképzéseket.

A konferencián jelképesen átadták az MNB speciális ösztöndíjait is. Harminc egyetemi hallgató tanulmányi eredménye és közösségi munkája alapján egy tanéven keresztül havonta 20 ezer forintos támogatást kap.

 

Szoboszlai Tibor

Előző hír
Szóra bírt csontjaink - kiállítás Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban
Következő hír
Máramarosi tájak, emberek

Kapcsolódó híreink