(Fotó: Trifonov Éva)

Három nap, 224 eljárás – Kétkerekű járműveket ellenőrzött a vármegyei rendőrség

Máj 29, 2025

Május 21-e és 23-a között országos közúti ellenőrzést tartott a rendőrség a kétkerekű járművek biztonsága érdekében, a ROADPOL „2Wheelers” program keretében. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében három nap alatt összesen 224 fővel szemben indult eljárás, ebből 184 esetben közlekedési szabálysértés történt, 37 esetben pedig nem használtak világítást. Az ellenőrzések célja a kerékpárosok, motorosok és rolleresek biztonságának növelése volt.

Május 21-e és 23-a között fokozott közúti ellenőrzést tartott a rendőrség Magyarország teljes területén a kétkerekű járművek – azaz a kerékpárosok és motorosok, valamint a rolleresek – biztonsága érdekében. Az akció a ROADPOL „2Wheelers” elnevezésű programjához kapcsolódott, amely európai szinten kívánja felhívni a figyelmet a közlekedés sérülékenyebb résztvevőire. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott az országos akcióhoz, és három napon keresztül, 0-24 órában kiemelt figyelmet fordítottak a kétkerekű közlekedők ellenőrzésére Nyíregyháza és a vármegye közútjain. Morvai Szabolcs, a Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának megbízott vezetője hangsúlyozta, fokozottan vizsgálták, hogy a kerékpárosok esetében a kerékpárok megfelelően fel vannak-e szerelve a kötelezően előírt tartozékokkal, motorosok, illetve segédmotorosok esetében figyelték az okmányok meglétét, illetve azok érvényességét, valamint a műszaki állapotokat. A motorkerékpárosok esetében pedig a rendszámtábla megfelelő elhelyezésére is fókuszáltak.

A leggyakoribb szabálytalanság: áthajtás a gyalogátkelőn

– Városunk tekintetében a kerékpáros közlekedés egyik legfőbb problémája továbbra is az, hogy sokan a kijelölt gyalogátkelőhelyhez érkezve nem állnak meg, nem szállnak le a kerékpárról, és nem tolják át azt, hanem kerékpáron ülve hajtanak át a gyalogosátkelőhelyen. Ez a magatartás szabálytalan és rendkívül balesetveszélyes. Ezért kérünk mindenkit, hogy a gyalogátkelőhelyhez érve szálljanak le, és tolják át a kerékpárt. Emellett a rendőrség tapasztalatai szerint lakott területen kívül, különösen az éjszakai órákban, a kerékpárosok nem tesznek eleget a kivilágításra vonatkozó szabályoknak, valamint nem viselnek láthatósági mellényt, ami szintén komoly baleseti kockázatot jelent – hangsúlyozta Morvai Szabolcs, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály megbízott vezetője.

A három napos fokozott ellenőrzés során vármegyénkben 224 fővel szemben indult eljárás, 184 esetben történt közlekedési szabálysértés, 37 esetben pedig nem használták a két keréken közlekedők a világítást. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a kerékpárosok és motorosok gyakran válnak közúti balesetek áldozatává – részben figyelmetlenség, részben a közlekedési szabályok megszegése miatt. A fokozott ellenőrzések ezért is kiemelten fontosak.

A szabályok betartása életet menthet

– A rendőrség az ilyen jellegű ellenőrzésekkel igyekszik felhívni az érintett közlekedők figyelmét arra, hogy tartsák be a helyes kerékpározásra és motorkerékpározásra vonatkozó szabályokat. Hiszen mindkét járműtípus esetében két keréken történik a közlekedés, és különösen a motorosokat alig védi más, mint a bukósisak és a személyes védőfelszerelés – a testük, testi épségük nagyrészt ki van téve az ütközéseknek, eséseknek. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy ha egy baleset – sajnálatos módon – mégis bekövetkezik, akkor azt a lehető legkisebb sérüléssel úszhassák meg – tette hozzá Morvai Szabolcs.

Az ellenőrzés ideje alatt egy kerékpáros sérült meg balesetben, valamint egy segédmotorkerékpáros, akinek esetében felmerült az ittas járművezetés vétsége, így ellene eljárást indítottak. Morvai Szabolcs hozzátette, a rendőrség folytatja az ellenőrzéseket, a ROADPOL éves terve alapján június 16-ától egy héten keresztül az ittas, valamint bódult állapotban vezetők kiszűrése kerül majd a fókuszba.

Kapcsolódó galéria

Roadpol akció - kerékpárosokat és motorosokat ellenőriztek

Előző hír
Sissi és Abigél is várja a közönséget a Rózsakert Szabadtéri Színpadon!
Következő hír
Legénybúcsú – Szente Vajk népszerű vígjátéka végleg búcsúzik a közönségtől!

Kapcsolódó híreink