Hamburg és Párizs után New Yorkot is meghódította a Cantemus Kórus

„Bartók egyfajta hivatalos nemzeti zeneszerzője a magyaroknak, így nem csoda, hogy a magyarok mindig is élen jártak a Bartók-tolmácsolásban” – írja kritikájában az egyik amerikai weboldal azok után, hogy a hétvégén New Yorkban koncertezett a Budapesti Fesztiválzenekar és a Nyíregyházi Cantemus kórus Pro Musica Leánykara.

A Bartók turné újabb állomása volt a Carnegie Hall, pár nappal korábban Hamburgban és Párizsban hallhatta a közönség az előadást. A két európai város után New Yorkban is nagy sikere volt a koncertnek.

- A lányok nagyon jól énekeltek, magam is csodálkozom azon, hogy mi az a módszer, amivel el lehet érni, hogy hangadás nélkül, folyamatban, egymástól eltérő hangvételű műveket hibátlanul elénekeltek. Ráadásul más volt az összetétel Hamburgban, Párizsban és New Yorkban, de úgy tűnik van egy közös alap, melyre lehet építeni – mondta Szabó Dénes karnagy.

A Carnegie Hall 2400 férőhelyes, és szinte teljesen megtelt a koncerten. A kóruscsalád tagjai nem unatkoznak a következő hetekben, a fiúk Tallinba utaznak, a gyermekkar és a Pro Musica leánykar pedig Moszkvába repül. Május végén a Continental Arénába várják azokat, akik szeretik a filmzenéket. 26-án a Jurassic Park, a Star Wars és a Karib tenger kalózai ismert zenéi is felcsendülnek a Budafoki Dohnányi Zenekarral közös koncerten. Júliusban a vegyeskar Japánba utazik, a Gyermekkar pedig Lisszabonban ad koncertet. A napokban érkezett Kínából egy meghívás, és a Fülöp szigetekre valamint Szingapúrba is utazik majd a nyíregyházi énekkar.